Kannabiszolajjal üzletelne Lagzi Lajcsi, hogy kollégáin segítsen

2021.04.11. 20:21

Tudom, milyen nehéz helyzetben vannak, akik most csak a zenéből, a színházból élnek. Nekik szeretnék segíteni, hiszen jómagam is sok tízmilliót buktam a fellépések elmaradásával. Ezek a művészek összesen 200-250 milliótól estek el az elmúlt több mint egy év alatt – fogalmazott a Blikknek Lagzi Lajcsi.

Hozzátette, mindenkinek meg kell élni, és hazudik, aki azt mondja, hogy nem, őt nem viselte meg anyagilag az elmúlt egy év. A cikkből kiderül az is, hogy a zenész egy különleges termékcsaládot álmodott meg.

Lesznek krémek, vitaminok, fogyasztószerek, táplálékkiegészítők, mind-mind exkluzív termék. Sőt, hamarosan  induló webshopban olyan kannabiszolaj is kapható majd, amit olyan ismert ember tesztelt, aki kábítószer-fogyasztó volt, de ennek köszönhetően nincsenek elvonási tünetei

– fogalmazott és gyorsan hozzátette, fontos leszögezni, az olaj nem tartalmaz kábítószert, viszont az egészségre kedvező a hatása. Megjegyezte, hogy azért ő sem jár majd olyan rosszul az üzlettel.