Bedros J. Róbert: Hónapokkal a gyógyulás után is jelentkezhetnek a tünetek

2021.04.10. 15:25

Az, hogy mikor kapjuk vissza a normális életünket, nemcsak az oltóanyagok mennyiségén, hanem az oltási hajlandóságon is múlik – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Bedros J. Róbert, a fővárosi Szent Imre Kórház főigazgatója.

Az országos kórházfőparancsnok-helyettes hangsúlyozta, mostani számítások szerint a nyár végére egy hatvan-hetven százalékos átoltottsági arányt el lehet érni, de ehhez az is szükséges, hogy a lehető legtöbben regisztráljanak a vakcinára.

Hozzáfűzte, nem lehet elégszer elmondani, hogy a Magyarországon elérhető oltóanyagok hatékonyak és biztonságosak.

Kapcsolódó

Merkely Béla: Most a várandósok vannak a legnagyobb veszélyben

Szerinte ha most hoznának nyolcmillió adag AstraZeneca vakcinát, akkor három hét múlva a koronavírusnak már nyoma sem lenne Magyarországon.

Bedros J. Róbert arról is beszélt, hogy mindenkinek meg kell értenie, még mindig csak a harmadik hullám tetőzése után vagyunk, a járványveszély nem múlt el. A brit mutánsról megjegyezte: azt korábban lehetett tudni, hogy az elmúlt hullámokban tapasztaltakhoz képest alacsonyabb a betegek átlagéletkora, miközben a fertőzés lefolyása sok esetben súlyosabb, több szövődmény alakulhat ki.

Ugyanakkor az is kiderült, hogy a brit mutáns esetében nagyobb arányban jellemző a poszt-Covid-szindróma.

Akár hetekkel, hónapokkal a gyógyulás után is jelentkezhetnek a legkülönbözőbb tünetek a köhögéstől az ízületi és izomfájdalmakig, a szívproblémáktól a pszichés zavarokig.

A főigazgató szerint az egészségügyben dolgozók minden elismerést megérdemelnek az önfeláldozó munkájukért, a korábban a távozás mellett döntők közül pedig sokan már visszatértek a hivatásukhoz.