Kásler Miklós: Magyarország elsőként nyithat Európában

2021.03.28. 17:46

Minden negatív körülményt figyelembe véve várhatóan május végén, június elején Magyarország Európában elsőként oldhatja fel a korlátozó szabályokat – mondta Kásler Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere a Hír TV-nek vasárnap.

A miniszter kiemelte, hogy Magyarország az elsők között kezdte meg a járvány elleni védekezést, ezzel elkerülve egy „kiszámíthatatlanul nagy tragédiát”. Mint mondta, az emberéletek megmentésének legjobb eszköze a vakcina, és nem számít, hogy az milyen országból származik. 

Abból kiindulni, hogy olyan vakcinát adnak oroszok millióinak és kínaiak tízmillióinak, ami nem megfelelő − tehát kvázi a kínaiak irtják a kínaiakat, az oroszok az oroszokat −, teljes badarság

– mondta Kásler Miklós. 

Hozzátette, hogy minden ideérkező vakcina rendelkezik minden olyan adattal, ami nemzetközileg elvárt. A szakembereink kiválóak, helyben leellenőrizték a gyártási folyamatot, ami korszerű − mondta a miniszter. Kásler Miklós kiemelte: ha a szigorítások nem lettek volna, a szakemberek számításai szerint az elhunytak száma megduplázódott volna három-négy hét alatt.