Zacher: Nem fog összeomlani az egészségügy, mert nem hagyjuk

2021.03.08. 09:27

„Nem fog összeomlani az egészségügy, mert nem hagyjuk. Ha kell, túlórázunk, kidolgozzuk a belünket, ágyszámot növelünk, de a betegekért nem tehetjük meg, hogy most feladjuk, azt sem, hogy elfáradjunk” – mondta a 168.hu-nak Zacher Gábor. A mentős, toxikológus arról is beszélt, hogy bár minden eszköz rendelkezésre áll a kórházakban, az emberhiány – ahogy eddig – most is fennáll. 

Kiemelte, hogy több mint harmincöt éves pályafutása alatt nem tapasztalt még olyat, mint most, a koronavírus harmadik hulláma alatt, pedig eddig azt hitte, mindent látott. 

Az a rémisztő, hogy komplett családok is érkeznek, apa, anya, a gyerek pedig egy másik kórházban van. Tegnap reggel, mikor bementem a hatvani kórház Covid-osztályára, azt láttam, hogy a betegek egyharmada akár a gyerekem lehetne

– magyarázta. Zacher Gábor arról is beszélt, hogy a hatvani kórházban kialakított Covid-osztály jelenleg telt házzal működik, ami azt jelenti, hogy a valamivel több mint 120 ágy mindegyikén fekszik beteg.

Nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy elfáradjunk, panaszkodjunk, most nincs pofázás, most meló van 

– fűzte hozzá, és kijelentette, hogy bár néhány hete azt mondta, hogy nem oltatná be magát a kínai vakcinával, most, hogy látja, hogy a vírus legújabb variánsai mit okoznak, a Sinopharm vakcináját is elfogadná.