Ha káros lenne a kínai vakcina, az immunológus szerint már kiderült volna

2021.03.08. 18:57

Nékám Kristóf immunológus nyugodtan javasolja a kínai vakcinát, mivel olyan méretű populációs tapasztalat van mögötte, amelynek ha bármilyen negatív következménye lett volna, az kiugrott volna már az adatok alapján  nyilatkozta a szakember az ATV híradójának.

Kapcsolódó

Átoltottság tekintetében Magyarország Európa élmezőnyében van

Jól állunk a legfrissebb adatok fényében.

Elmondta: mindenkinek kellene maszkot hordania, amíg nincs 60-70 százalékos átoltottság. Addig ugyanis nincsen más eszköz, mint fizikailag elkerülni a vírust.

A szakember amondó: ilyen kihívással ebben a generációban még nem találkoztunk, a személyes találkozások szerves részei a nyugati kultúrának, ezek redukálásához nem vagyunk hozzászokva.

Kapcsolódó

Nagy Ferót beoltották, nem is akármivel

Az AstraZeneca oltóanyagát nem kaphatta meg.

Nékám hozzátette: ha tovább kell szigorítani, ha igényli az infektológiai helyzet, akkor meg kell tenni. A szigorítás részben politikai kérdés, de ebben a politikának és az egészségügyi szakembereknek össze kell fogniuk – közölte az immunológus.

Kapcsolódó

Zacher: Nem fog összeomlani az egészségügy, mert nem hagyjuk

Most nincs pofázás, most meló van, mert komplett családok jönnek az osztályra – tette hozzá.