Autóval húzta maga után a szánkón ülő öccsét, felborultak

2021.03.03. 09:57 Módosítva: 2021.03.03. 09:58

Bűnügyi eljárás indult egy tuzséri férfival szemben, aki autóval húzta maga után a szánkózó öccsét – írja a Budapesti Autósok Közössége.

A Nyíregyházi Járási Ügyészség közúti veszélyeztetés bűntettével vádolja azt a férfit, 

aki kiskorú öccsét a gépkocsijával húzta maga után egy szánkón.

A vádirat szerint január 17-én az esti órákban a vádlott öccsével és annak barátjával szánkózott Tuzsér belterületén. Ekkor azonban arra kérte a vádlottat a testvére, hogy a szánkót kösse a gépkocsija után, és így húzza végig a település havas utcáin.

A vádlott előbb ellenkezett, azonban mivel nem szerette volna, hogy az öccse megharagudjon rá, ezért végül beadta a derekát.

Harmadik társuk eközben a gépkocsi hátsó ülésén helyezkedett el, és telefonjával rögzítette, sőt élőben közvetítette az interneten a szánkózást. Ezt a videóanyagot most az ügyészség tette közzé a YouTube-on:

A vádirat szerint a vádlott körülbelül 25-30 km/h-s sebességgel haladhatott a gépkocsival, miközben a szánkón ülő öccse többször is átcsúszott az úttest másik oldalára.

Végül egy élesebb kanyarban a szánkó felborult, a rajta ülő utas pedig az árokba esett.

A balesetben senki sem sérült meg, a vádlott és a sértett így „viccesnek tartották” a történteket, és csak később ismerték fel a helyzet komolyságát.

Az ügyészség a vádiratban azt indítványozta, hogy a bíróság

felfüggesztett börtönbüntetést szabjon ki a vádlottnak, továbbá tiltsák el a közúti járművezetéstől is.

Az eljárás a Kisvárdai Járásbíróságon folytatódik majd.