Újabb korlátozások jöhetnek Magyarországon?

2021.03.01. 15:55
A fertőzöttségi adatokból és a járványügyi védekezést irányítók nyilatkozataiból egyre könnyebb arra következtetni, hogy további szigorításokat vezethetnek be Magyarországon. Csehország és Szlovákia épp most lépett, megnéztük, hogy milyen irányba.

Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ járványügyi osztályvezetője pénteken, a Hír TV-n belengette a további szigorítások lehetőségét, amikor arról beszélt, hogy

a közösségek találkozását kell csökkenteni, rendezvényeket már rég nem tartunk, de például az üzletek nyitvatartását esetleg egy kéthetes periódusra lehetne korlátozni azzal, hogy csak a létfontosságú élelmiszerüzletek, gyógyszertárak, bankok, posták maradjanak nyitva. Azt gondolom, ez indokolt lenne, hiszen a plázákban az emberek ott vannak. Már egy ilyen rövid lezárási időszak is komoly eredményeket hozhat.

Galgóczi az iskolákról is szót ejtett, a járványügyi adatok szerint a gyerekek között is erőteljesen terjed a fertőzés, ezért megfontolandó lenne, hogy egy rövid időre az alsó tagozatos osztályok is digitális oktatásra álljanak át. A szakember szerint már két hét is nagy segítséget jelentene:

Most elég lenne egy kéthetes periódus, ezalatt a védőoltásokkal nagyon gyorsan tudnánk haladni. Ez így hatékony lenne és a járvány megfékezését szolgálná.

Ha az NNK-osztályvezető felvetéseit kiegészítjük azzal, hogy Orbán Viktor szerint a járvány legnehezebb két hete áll előttünk, nem kizárt, hogy legalább a vakcinázás felgyorsulásáig ideiglenesen tovább szigorítsanak a jelenleg március 16-ig érvényben lévő rendeleteken.

Ezt erősítette meg az operatív törzs mai sajtótájékoztatóján Müller Cecília tiszti főorvos, aki úgy látja, ha marad a tendencia, további intézkedésekre lehet szükség.

Orbán azt is közölte, hogy a határokon – különösen az egzotikus utazások esetén – biztos, hogy szigorítani kell, a kormányfő ezt a dél-afrikai mutáció megjelenésével indokolta. Ezen, és Galgóczi Ágnes megszólalásán kívül viszont egyelőre csak találgatni lehet, hogy milyen új intézkedések kerülhetnek napirendre.

Szlovákia épp most szigorít

A szlovák kormány vasárnap döntött a további intézkedésekről, melyek többsége szerdától lép hatályba:

  • A pozitív teszttel rendelkező személyek nem hagyhatják el lakásaikat, kivéve, ha orvoshoz mennek. Azok, akik közös háztartásban élnek egy fertőzöttel, és ezért karanténba kényszerülnek, anyagi juttatást kapnak a szabályok betartásáért.
  • Este 8 és hajnali 1 óra között szigorított kijárási tilalom lesz, kivételt csak a munkába járás, a hazajutás, illetve az orvosi kezelések jelentenek.
  • Az óvodákba és az általános iskolák alsó tagozatos osztályaiba azoknak a gyerekei mehetnek, akiknek munkába kell járniuk. A pedagógusokat és a diákokat hetente kétszer kell tesztelni.
  • Március 8-tól a tömegközlekedési eszközökön és az üzletekben kötelező lesz az FFP2-es maszk használata, március 15-től ezeket minden zárt területen hordani kell. A kiskorúaknak elég a sebészi maszk is.
  • Megtiltják a járások közötti, kirándulási célú utazást.

A Körkép cikke alapján további intézkedés, hogy hetente egyszer rendszeresen ötszáz pozitív PCR-mintát szekvenálnak a vírusmutációk beazonosítása érdekében.

A határozat szerint, ha az óvintézkedések három hét alatt nem hozzák a várt eredményt, még szigorúbb lezárást vezetnek be, a közösségi élet, a kereskedelmi és gazdasági tevékenység nagyfokú korlátozásával.

Csehország is lépni kényszerült

A cseh kormány pénteken fogadott el további szigorításokat. Jan Hamáček belügyminiszter bejelentése szerint a mától érvényes, három hétre meghirdetett újabb korlátozások a következők:

  • Az elengedhetetlen utazásokon (például: munkába járás) kívül senki nem hagyhatja el a lakókörzetét.
  • A kerületen belül élő rokonokat is csak akkor szabad meglátogatni, ha segítségre szorulnak.
  • Bevásárolni kizárólag a lakókörzeten belül lehet.
  • A séta és a kocogás csak nappal megengedett, de a lakhely 500 méteres körzetében este is szabad kutyát sétáltatni.
  • Bezárnak az óvodák, és a többihez hasonlóan az általános iskolák első és második osztályai is digitális oktatásra állnak át.
  • Szűkítik azon üzletek körét, amelyek nyitva lehetnek, be kell zárniuk például az írószer- és a gyerekruhaboltoknak.
  • Lakott területen mindenhol kötelező a maszkviselés, az utcán és a munkahelyen is.

Ha lesz bejelentés, az jó eséllyel Facebookon történik

A járványügyi védekezéssel kapcsolatos intézkedések közlése esetén Orbán Viktor preferált platformja a Facebook. A jelenleg hatályos korlátozásokat november 9-én ezen a felületen jelentette be, ahogy tavaly március 18-án is a közösségi médiát választotta. Utóbbi volt az az ominózus videó, amikor hang nélkül nézhettük a beszélő kormányfőt perceken keresztül.