Hazahozta a kislányát Svédországból, most emberrablás miatt körözik

2021.03.01. 13:38

Erőszakos párjától messze akart új életet kezdeni Viktória a kislányával, Szaffival, tavaly ezért tért haza Magyarországra. A férfit a bántalmazásokért Svédországban elítélték, de mivel a nő elszakította a kislányt az apjától, a kinti bíróság európai elfogatóparancsot adott ki a nővel szemben – írja a Blikk.

A kislányom édesapjával 2012-ben ismerkedtem meg Svédországban, és 2013 márciusában össze is házasodtunk. Amikor kiderült, hogy gyerekünk lesz, nagyon boldogok voltunk. A rózsaszín köd azonban szétoszlott, amikor hét hónapos terhesen Samintól két nagy pofont kaptam. Aztán a kicsi tíz hónapos volt, amikor annyira összevert, hogy elmenekültem Szaffival, és három hónapig egy nővédelmi szervezetnél bujkáltunk. Megtépte a hajamat, megpofozott, az arcomba harapott, megvert egy tepsivel. Samint a bántalmazásomért elítélték, de csak közmunkát szabtak ki rá. 2017-ben elváltunk, és Szaffi lakhelyét nálam jelölték ki azzal, hogy a felügyeleti jogot Saminnal közösen gyakoroljuk

– idézte fel a történteket az édesanya. Állítása szerint az apa a kislánnyal is erőszakos volt, sokszor megfenyegette, megrángatta, aminek nyoma is maradt. Samin muzulmán vallás szerinti életet is elvárt a gyermektől.

A nő tavaly júliusban jött haza a kislánnyal. Azóta volt férje folyamatosan zaklatja Svédországban élő rokonait és őt is. Mindezt tetézi, hogy az apa kint megkapta a kizárólagos szülői felügyeletet, és a nő ellen, mivel a gyereket kiszakította a megszokott környezetéből, kiadták az európai elfogatóparancsot gyerekrablás miatt  írja a lap.

Az édesanya ügyvédje, Molnár József szerint az apa eddig nem kérte, hogy a gyereket kiadják. Azt mondta:

Amennyiben ezt megteszi, akkor polgári pert indítunk, és bizonyítani fogjuk, hogy miért nem lenne jó, ha az apa megkapná a kislányt. Hogy az állításainknak van alapjuk, jelzi, hogy bár Svédországban elrendelték az európai elfogatóparancsot, a magyar hatóságok az ügyet megvizsgálva mégsem érvényesítették azt.