Hazaengedték három gyermekéhez a késelő budapesti buszsofőrt

2021.02.28. 19:22

Nem indítványozta az ügyészség annak a buszsofőrnek a letartóztatását, aki péntek éjjel életveszélyesen megkéselt egy utast a Hungária körút és a Thököly út sarkánál lévő buszmegállóban, így már ma hazamehet három gyermekéhez – értesült az RTL Híradó

A gyanúsított szolgálaton kívül, utasként ült a buszjáraton. Elfogása után úgy vallott, felszólította a két újonnan felszálló fiatalt, hogy vegyenek fel maszkot, azonban ők ehelyett hergelni kezdték.

A szóváltás azután is folytatódott, hogy leszálltak, emiatt lett annyira ideges, hogy kést rántott, s megszúrta egyiküket. 

A buszos szakszervezet vezetője úgy nyilatkozott, rendes, becsületes és fejlett igazságérzetű embernek ismerik a sofőrt, és eddig mindig megfelelt az évente végzett orvosi és pszichológiai alkalmassági vizsgálatokon. 

Az ügyészség nem tett indítványt a férfi letartóztatására, így egyelőre biztosan nem vonul börtönbe. Ezt egyebek között azzal indokolták, hogy három kiskorú gyermekről gondoskodik, emellett ő maga jelzett a rendőröknek a cselekmény után, így nem áll fenn sem a bűnismétlés veszélye, sem annak, hogy megpróbálná magát kivonni az eljárás alól.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport