Havas Henrik és Pörzse Sándor: A magyar, az buta

DSZZS20151003217
2021.02.25. 07:29

Nem éppen pozitív véleményt mondott Havas Henrik és Pörzse Sándor az N1TV-ben, amikor a magyarokról esett szó egy február 19-i adásban. Az Orbán-kormány által több tízmillió forint közpénzzel támogatott vasarnap.hu szúrta ki, hogy a két újságíró a legnagyobb egyetértésben butának és parasztnak nevezte a magyarságot.

Pörzse Sándor arról beszél az interjúban, hogy szerinte a Gyurcsány-kormány alatt volt „a legalacsonyabb” a magyar indentitás. Felidézte, többen voltak olyanok, akik akkoriban úgy élték meg ezt, hogy Wass Albertet olvastak, elmentek lovas íjászkodni, de szerinte ezt idővel kinövi az ember. Sokáig azt hitte, hogy a magyar a kiválasztott nép, de aztán a választások „megvilágosították”. 

Ennyiszer becsapni egy népet, mint ahányszor a magyart becsapták, nem lehet, csak akkor, ha buta. Most már mást nem tudok mondani

– fogalmazott Pörzse Sándor. Ezt Havas Henrik sem állta meg szó nélkül, rákontrázott ő is egyet, megerősítve Pörzse Sándor véleményét.

A magyar, az buta

– jelentette ki Havas Henrik, majd így folytatta:

Márai megírta, hogy Trianonban nemcsak területeket vesztettünk el, hanem elvesztettük a polgárságunkat, Kassát, Szabadkát, Nagyváradot, mindent elvesztettünk, és itt maradtak az Illyés Gyula által megénekelt parasztok, zsellérek, akiket lepofoz a földesúr, az intéző, a csendőr. És ezek most gyűlölik Budapestet, amely valóban világváros, valóban multinacionális, valami egészen elképesztő kulturális háttere van, és ezek a parasztok nem bírják ezt elviselni

– fogalmazott. 

A vasarnap.hu megemlíti egyébként, hogy Havas Henriknek régóta vannak „keresztény- és magyarellenes megnyilvánulásai”, és azt is felrója neki, hogy tud műsort vezetni egy olyan csatornánál, amely évekkel ezelőtt még Adolf Hitlerről készített születésnapi riportot. Pörzse Sándorról a portál azt írja, hogy korábban az Echo TV-n gyártott erősen jobboldali műsorokat, majd Magyar Gárda-alapító és jobbikos országgyűlési képviselő lett, valamint a Jobbikhoz kötődő radikális lap, a Barikád főszerkesztőjeként is dolgozott.

Ami a vasarnap.hu-t illeti, nemrég a 444 hívta fel a figyelmet, hogy a portál 2019-ben összesen már csaknem 37 millió forintot kapott vissza nem térítendő támogatásként működésére a Miniszterelnökségtől, a KDNP pártalapítványától és a Bethlen Gábor Alapkezelőtől.

(Borítókép: Havas Henrik 2015-ben. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)