Pokorni Zoltán szerint a Fidesz meg tudja nyerni a meccset

2021.02.24. 17:59

Pokorni Zoltán szerint a jövő évi választások nagy kérdése az lesz, hogy az egyesült ellenzék a nép szószólójaként tudja-e feltüntetni magát.


Ha az egyébként sokszínű ellenzék abban a mederben tudja tartani a politikai vitát, hogy kinek hiszünk jobban: a politikusnak vagy a népnek, az nem jó a Fidesznek. Ha a Fidesz hagyja, hogy a választás arról szóljon, „le tudja-e váltani a népet képviselő baloldal a politikusokat”, akkor az eredmény szorosabb lesz, mint az utóbbi tíz évben

– vélekedett a Mandinernek adott interjújában a Fidesz korábbi elnöke és frakcióvezetője, aki azt is elárulta, hogy már nincsenek országos politikai ambíciói, a főpolgármester-jelöltséget se vállalná. Úgy gondolja, hogy a budapesti Hegyvidék polgármestereként sokkal inkább hatással lehet a mindennapokra, és kézzelfoghatóbbak az eredményei. A válság természetesen sújtja az önkormányzatokat is, hiszen egész szektorok állnak le, kisebbek az adóbevételek és a bérleti díjak – ismerte el. 

 A gépjárműadó központosítása a kormány döntése volt, hiszen szüksége van a bevételekre – ezt lehet a kormány számlájára írni

– mondta az elvonásokról a XII. kerület vezetőjeként Pokorni. Korábbi kulturális tárcavezetőként viszont az SZFE-ügyben kritikát fogalmazott meg az Orbán-kormánnyal szemben. 

Az SZFE körül kialakult feszültségre valószínűleg igazak azok az indulatosan használt kifejezések, mint az elitek küzdelme vagy a térfoglalás

– jelentette ki, de rögtön hozzá is tette, hogy most  az egyetemek saját vagyont, önállóságot, mozgásteret, gazdasági szabadságot kapnak, amit határozott előrelépésnek tart. 

Azt persze számon lehet majd kérni, hogy kiket ültetnek a kuratóriumokba, és ők milyen gazdái lesznek a versenyhelyzetben lévő intézményeknek. Nem szabad, hogy politikai kifizetőhellyé váljanak

– figyelmeztetett Pokorni Zoltán, aki arról is beszélt, hogy válsághelyzetekben –  mint amilyen a 2008-as gazdasági válság volt, vagy amilyen a pandémia – minden kormány reflexszerűen centralizál.

 Ennek nem kell örülni, de mindenhol így van

– hangsúlyozta, hozzátéve, hogy a döntések közelre húzása, saját kézbe vétele a válság természetes velejárója.