Hajléktalanokat vert össze két rendőr Mohácson

2021.02.23. 07:56

Alaposan összevert két rendőr két hajléktalant Mohácson, ezt pedig a szolgálati autójuk fedélzeti kamerája élő adásban közvetítette a pécsi központban ülő kollégáiknak – írja a Blikk. Az egyik hajléktalant meg is találták, aki – neve elhallgatását kérte, mert fél, hogy újra megtalálják – azt nyilatkozta a lapnak, hogy régóta az utcán él, és megszokta a kemény helyzeteket, de a rendőri megalázás teljesen kiborította.

Elmesélte azt is, hogyan történt az eset. A rendőrök állítólag abba kötöttek bele, hogy a kése egy centivel hosszabb a megengedettnél.

Aztán elkezdték ütni a fejemet és rugdosni a lábamat, később csupa kék-zöld folt lettem. Könyörögtem nekik, hogy hagyják abba, fázom, és fáj, amit csinálnak, de heccből tovább vertek. Az egyik elektromos sokkolóval próbált megbénítani, végül csőre töltötte a pisztolyát, és rám fogta. Azóta kihallgattak a Kaposvári Regionális Nyomozó Ügyészségen, ott tudtam meg, hogy még a rendőröknek is szigorúan tilos az elektromos sokkoló használata

– részletezte a hajléktalan férfi. A lap arról is ír, hogy nem ez volt a rendőrök első esete, a bűncselekményt az ügyészség vizsgálja.