Felkészültek-e a kormányablakok a több mint egymillió lejárt okmány megújítására?

DVAST20201027002
2021.01.26. 17:34

A Miniszterelnökség tavaly novemberben tájékoztatott arról, hogy a november 4-e után lejáró okmányok a járványügyi veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig még használhatók maradnak.

Az Index megkérdezte a tárcát: hány embert érint a halasztás, illetve felkészültek-e a kormányablakok arra, hogy a járványhelyzet és a plusz 60 nap letelte után fogadni tudják a lejárt okmánnyal rendelkező, nagyszámú ügyfelet.

A Miniszterelnökségi Sajtóiroda válaszában megismételte, hogy a jelenlegi veszélyhelyzet ideje alatt (a 2020. november 4. után) lejáró okmányok – beleértve a gépjárműforgalmi engedélyekbe bejegyzett műszaki érvényesség idejét – a veszélyhelyzet megszűnését követő 60 napig érvényesek maradnak.

Ugyanez a határidő vonatkozik azokra az igazolványokra is, amelyek a tavaszi veszélyhelyzet idején, 2020. március 11. és július 3. között jártak le, de automatikusan meghosszabbodott az érvényességük.

A szabályozás kizárólag a magyar hatóság által kiállított, Magyarország területén hatályos okmányokra terjed ki

– szögezték le.

A Miniszterelnökségi Sajtóiroda tájékoztatása szerint 2020. november 4. és 2021. január 25. között közel 1 150 000 lejárt okmányt (személyazonosító igazolvány, vezetői engedély, útlevél, forgalmi engedély) nem újítottak meg. Hozzátették: természetesen egy állampolgárnak több (lejárt, de még meg nem hosszabbított) okmánya is lehet.

Az Index kérdésére azt is írták, hogy

a kormányablakok rendelkeznek az ügyfelek megfelelő kiszolgálásához szükséges kapacitással.

A Miniszterelnökségi Sajtóiroda ugyanakkor megjegyezte: fontos, hogy az ügyintézés a kormányablakokban, a járványügyi helyzetre tekintettel, kizárólag előzetes időpontfoglalással lehetséges, ezért azt javasolják, hogy ügyintézés előtt mindenképp foglaljanak időpontont az ügyfelek.

Időpontfoglalásra online az idopontfoglalo.kh.gov.hu, vagy a megújult magyarorszag.hu oldalon, illetve a 1818-as, ingyenesen hívható telefonszámon van lehetőség. A várakozási időről az ingyenesen elérhető Kormányablak mobilalkalmazásban lehet tájékozódni.

Borítókép: MTI-fotó / Vasvári Tamás