Mától református püspök Balog Zoltán

2021.01.25. 19:35

Beiktatták hivatalába Balog Zoltánt, akit novemberben a Dunamelléki Református Egyházkerület új püspökévé választottak – adta hírül az MTI.

A járványhelyzetre tekintettel zárt körben megtartott beiktatás után a korábban az emberi erőforrások minisztereként tevékenykedő Balog Zoltán elmondta: püspöki szolgálatának elején „odafigyelő, hallgató püspök” szeretne lenni, ezért már a héten elkezdi az egyházkerület református gyülekezeteinek látogatását. Hozzátette, mindenkivel személyesen szeretne találkozni, ezért elhatározta, hogy másfél-két év alatt felkeresi az egyházkerülethez tartozó több mint háromszáz gyülekezetet.

Mint mondta, a hivatal átvételét a járvány miatt két részre kellett osztani. A hétfői szűk körű beiktatás után két hónappal, húsvét hétfőn tartják majd meg a püspökszentelést, mert szeretnék, ha azon minél nagyobb számban részt vehetne a gyülekezet. A püspöki székfoglaló is ott hangzik majd el.

Balog Zoltán a református egyház jelenlegi legsürgetőbb feladatának a közösségek megerősítését nevezte. Úgy véli, a világban és Magyarországon is hiányoznak az erős közösségek, amelyekben az emberek otthonra találnak. Az egyházi közösségek képesek megtartani az embereket, képesek mellettük állni és erőt adni nekik életük krízishelyzeteiben. Ezeknek az otthont kínáló egyházi közösségeknek a megerősítése tehát a legfontosabb feladat – mondta.

Balog Zoltánt tavaly november 5-én választották meg a Dunamelléki Református Egyházkerület püspökének. Az új püspök Szabó Istvánt váltja, aki három cikluson, 18 éven keresztül vezette az egyházkerületet.