Országszerte folytatódik az ingyenes tesztelés hétvégén

2021.01.16. 15:07

Folytatódik az ingyenes koronavírus-tesztelés a hétvégén, ezúttal a gyermekvédelemben és a szociális alapellátásban dolgozókat vonják be – hangzott el az M1 aktuális csatorna szombati műsorában.

A szűrést, amelyre csaknem 47 ezer embernek biztosítanak lehetőséget, a kormányhivatalok szervezik 127 helyszínen. A mintákat egyetemi hallgatók veszik le.

Az MTI beszámolójából kiderül: a Békés Megyei Kormányhivatalba folyamatosan érkeznek tesztelésre az emberek, a megyében négy különböző helyszínen tesztelnek. Sifter Rózsa Zala megyei kormánymegbízott kiemelte, hogy időpont-egyeztetés alapján érkeznek a szűrésre az érintettek. A kormányhivatal munkatársai mellett egyetemistákat is bevontak a feladat ellátásába, Zala megyében hat helyszínen tesztelnek – jegyezte meg.

Sára Botond fővárosi kormánymegbízott elmondta, Budapesten tizenhárom helyszínt jelöltek ki a szűrésre. Előzetesen 6400-ból mintegy 500-an jelezték, hogy részt vennének a tesztelésen, de ha olyan is elmegy, aki nem regisztrált, őt is megvizsgálják – hangsúlyozta. Mint megírtuk, tesztelésre jogosultak mindazok, akik:

  • falugondnoki, tanyagondnoki szolgáltatás nyújtanak;
  • meleg étkezést biztosítanak rászorulóknak legalább napi egyszeri alkalommal;
  • házi segítségnyújtás keretében a rászoruló saját lakókörnyezetében szociális segítést, személyi gondozást folytatnak;
  • család- és gyermekjóléti szolgáltatást nyújtanak a szociális vagy mentálhigiénés problémák, illetve egyéb krízishelyzet miatt segítségre szoruló személyek, gyermekek, családok számára;
  • jelzőrendszeres házi segítségnyújtást biztosítanak a saját otthonukban élő, egészségi állapotuk és szociális helyzetük miatt rászoruló, segélyhívó készülék használatára képes időskorú vagy fogyatékos személyek, illetve pszichiátriai betegek részére;
  • közösségi ellátást folytatnak pszichiátriai, illetve szenvedélybetegek részére;
  • támogató szolgáltatást biztosítanak fogyatékos személyek lakókörnyezetben történő ellátása érdekében;
  • utcai szociális munka keretében az utcán tartózkodó hajléktalanok helyzetét, életkörülményeit kísérik figyelemmel;
  • nappali ellátást nyújtanak hajléktalan személyek és elsősorban saját otthonukban élő, egészségi állapotuk vagy idős koruk miatt szociális és mentális támogatásra szoruló, önmaguk ellátására csak részben képes személyek számára;
  • családok átmeneti otthonában otthontalanná vált családok számára nyújtanak ellátást;
  • gyermekek átmeneti otthonában átmenetileg ellátás és felügyelet nélkül maradt gyermekek számára nyújtanak ellátást;
  • helyettes szülőként gyermekek átmeneti gondozását végzik;
  • gyermekvédelmi szakellátást nyújtanak gyermekotthonban, lakásotthonban, nevelőszülői hálózatban;
  • területi gyermekvédelmi szakszolgáltatást biztosítanak;
  • javítóintézeti ellátást nyújtanak.