Nem nullázzák le a félévet az SZFE-n, megvannak az új tanárok

2021.01.16. 13:58

Az őszi szemeszterhez kapcsolódóan a hallgatók által teljesített, az oktatók részéről bejegyzett érdemjegyek bekerülnek a Neptun TR-be 2021. február 1. és február 19. között – tájékoztatta lapunkat Kurucz Péter, a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) sajtófőnöke. A hvg.hu előzőleg arról számolt be, hogy az egyetem oktatói és osztályfőnökei a vezetés olyan tervéről értesültek, hogy a hallgatók első féléves kreditjeit lenulláznák, és a Neptun egyetemi tanulmányi rendszerbe kerülő 0 kredit mellé majd utólag, tavasszal vezetnék fel az őszi félév kreditjeit. Továbbá az önköltséges hallgatóknak három napon belül ki kell fizetniük a kredit nélküli félévet.

Az egyetem cáfolta ezeket az értesüléseket. Kurucz Péter, az SZFE sajtófőnöke lapunk kérdésére közölte, hogy beszámítják a hallgatók teljesítményéhez kapcsolódó kreditértékeket is.

Hallgatóink nem zárják nulla kredittel a félévet

– tudatta. A fizetési kötelezettséggel kapcsolatban azt írta:

A hallgatók önköltségi díja az ismeretek megszerzéséhez kapcsolódó intézményi szolgáltatás ellenértéke. Adott esetben megtörténik a hallgatói teljesítmények rögzítése, amely a szolgáltatás teljesítését is jelenti. Intézményünk igazodik és eleget tesz a törvényi kötelezettségének. Ehhez kapcsolódva nincs már oka az önköltség elengedésének.

Zelki János rendező-forgatókönyvíró közben Facebook-posztot tett közzé, amelyben megnevezte az egyetem korábban felmondott tanárainak és osztályfőnökeinek helyére érkező oktatók névsorát. A bejegyzés szerint az SZFE új tanárai:

  • Szarvas József (Nemzeti Színház)
  • Hommonay Zsolt (dalénekes, musicalszínész)
  • Sáfár Mónika (Pesti Magyar Színház)
  • Pataki András (a Soproni Petőfi Színház igazgatója, a Kecskeméti Nemzeti Színház tanácsadója)
  • Medveczky Balázs (a Duna Médiaszolgáltató televízióért felelős igazgatója)
  • Erhardt Ágoston (az MTVA vezető szerkesztő-riportere)
  • Csáky Attila (producer, gyártásvezető)
  • Komár István (rendező)
  • Koltay Gábor (rendező)
  • Banner Géza (a Duna TV műsorvezető-szerkesztője)
  • Makó Andrea (rendező)
  • Velkovics Vilmos (a Hír TV műsorvezetője)
  • Zsigó Ferenc (újságíró)