Fegyházbüntetést kapott egy különleges budapesti bordélyház üzemeltetője

2020.12.04. 17:55

Első fokon fegyházbüntetésre ítélték egy Budapesten működtetett kínai bordélyház üzemeltetőjét – közölte a Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-vel.

A közlemény szerint a vádlott 2015 októberétől 2016 augusztusáig üzemeltette – a Kínai Népköztársaságból érkezett prostituáltak alkalmazásával – bordélyházát a fővárosban. Ő szervezte a prostituáltak utaztatását, akik elszámolással tartoztak és keresetük egy részét is leadták neki. Ezt a pénzt a vádlott részben a bordélyház üzemeltetési költségeinek fedezésére, részben pedig saját célra fordította.

Egy társa – ingatlanközvetítőként – közreműködött a prostitúciós cselekmény helyszínéül szolgáló ingatlan kibérlésében, továbbá tolmácsolt a másik két vádlott között.

Egy másik társa segített a szexuális cselekményre ajánlatot tevő hirdetések közzétételében, illetve fogadta az az iránt érdeklődő kliensek hívásait, és segített nekik a találkozók megszervezésében.

Ezek mellett a bordélyház üzemeltetője 2016 áprilisa és augusztusa között rendszeresen szerzett kábítószert, amelynek egy részét – saját fogyasztásának biztosítása mellett – többeknek hozzáférhetővé tette, illetve fogyasztásra kínálta. Őt a bíróság – mint többszörös visszaesőt – bordélyház fenntartásával elkövetett prostitúció elősegítése és jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt 12 év fegyházbüntetésre ítélte azzal, hogy a vádlott feltételes szabadságra nem bocsátható, továbbá végleges hatállyal kiutasította Magyarország területéről.

Két társát a bíróság bűnsegédként elkövetett prostitúció elősegítésének bűntettében találta bűnösnek. Egyikükkel szemben megszüntette az egy korábbi büntetőügyben alkalmazott próbára bocsátást, és halmazati büntetésül 1 év 10 hónap – 2 évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte, míg a másikukkal szemben 1 év – másfél évre felfüggesztett – börtönbüntetést szabott ki a bíróság.

A büntetés kiszabásakor a bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe az idő múlását, a bordélyház üzemeltetőjének részleges beismerését, továbbá egyik társánál a büntetlen előéletet és a beismerést, valamint azt is, hogy egy kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik.

Súlyosbító körülmény volt ugyanakkor két vádlott büntetett előélete, továbbá a bordélyházat üzemeltetőnél, hogy a cselekményt különös visszaesőként követte el.  

A másodfokú eljárásig a bordélyház üzemeltetője letartóztatásban marad. Az ítélet nem jogerős.