Többmilliárdnyi áfát csaltak el parfümökkel és táplálékkiegészítőkkel

2020.12.03. 14:50

Kiterjedt, az úgynevezett körhintacsalásra szakosodott dunántúli bűnszervezetet számolt fel a napokban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Az akcióban több mint százötven nyomozó és járőr vett részt, egyszerre ötven helyszínen összesen három országban csaptak le a bűnözőkre, és húsz embert kaptak el.

A magyar hatóságok mellett az Eurojust és az Europol is támogatta az akciót – adta hírül a NAV Facebook-oldalán. Ahogy arról a közösségimédia-bejegyzésben beszámolnak, a bűnbanda a kiépített számlázási láncokon keresztül több mint hárommilliárd forint áfát igényelt vissza jogosulatlanul.

A bűnszervezet jókora számlázási láncolatot működtetett, melyen keresztül parfümöt és táplálékkiegészítőket „utaztattak” Magyarország és Szlovákia, illetve Magyarország és Csehország között. A termékek egymást váltó bukó cégek fiktív belföldi értékesítésein keresztül jutottak el a haszonhúzó, úgynevezett brókertársaságokhoz, akik a banda területére bejegyzett cégeknek értékesítették őket. Azonban az áruk sosem kerültek forgalomba, ahogy megérkeztek a célországba, hamis dokumentumokkal vissza is szállították Magyarországra, hogy újra és újra átfuttassák a láncolaton, ezzel a már említett több mint hárommilliárd forint áfát tudták visszaigényelni úgy, hogy azt nem fizették be a költségvetésbe.

A hálózat irányítójánál engedély nélkül tartott géppuskalőszereket is találtak. A bűnszervezet egyik tagja megpróbált elrejtőzni a hatóság elől, de a nyomozók néhány órán belül őt is elfogták, és őrizetbe vették. Emellett a bűnszervezet raktáraiban rengeteg parfümöt, valamint szabálytalanul tárolt, állati ürülékkel szennyezett táplálékkiegészítőt és az újracsomagolásukhoz szükséges eszközöket találtak. 

A milliárdos csaláson túl a nyomozók a szervezet tagjaitól nagy mennyiségű készpénzt foglaltak le, valamint bankszámlákat, üzletrészeket, szabadalmakat, gépjárműveket és ingatlanokat vettek zár alá, több mint egymilliárd forint értékben.

Kapcsolódó

Félmilliárd forint készpénz volt a csempészeknél

Emellett csaknem 560 millió forint értékű dohányterméket is lefoglaltak a pénzügyőrök.