Árnyékra vetődtek a 2016-os metróütközés felelőseit keresők

D  MI20161205001
2020.11.27. 18:53 Módosítva: 2020.11.28. 09:09

E hét elején tartották az első bírósági tárgyalást az M2-es metró balesetének ügyében. A 2016 decemberében bekövetkezett erős koccanás következtében 5 utas súlyosan, 16 pedig könnyebben sérült. Nyár elején, az előkészítő ülésen a metrószerelvény vezetőjét és a forgalomirányítót nevezték meg az eset felelőseként, ők azonban ezt nem ismerték el. Az első tárgyalási forduló alig öt percig tartott.

– Mondja el, mit tud a balesetről.

– Én? Semmit.

– Nem maga volt szolgálatban a baleset idején?

– Nem.

– Akkor mit keres itt?

– Azt én sem tudom.

A Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület tájékoztatása szerint így foglalható össze az a rövid párbeszéd, ami a bírónő és a megvádolt forgalomirányító között zajlott le. 

A baleset december 5-én 6:40 körül következett be. A vádlottak padjára ültetett éjszakai forgalomirányító jelen ismeretek szerint a számukra irányadó szabályzat szerint járt el (ennek ellenkezőjét még nem bizonyították), amikor elrendelte a kézi vezérlés üzemmódot, amely eleve alacsonyabb sebességet és dinamikát tesz lehetővé a pálya aznapi csúszóssága miatt. Munkaideje 6 órakor lejárt, hazament, a balesetről csak később szerzett tudomást. Az őt váltó nappalos kolléga nem változtatott az intézkedésen. Nem világos, hogy az ügyészség miért az éjszakai forgalomirányítót vádolta meg. Az ügy másik vádlottja egyébként a járművezető, aki (cáfolat hiányában) szintén előírás-szerűen járt el. Az ITM Közlekedésbiztonsági Szervezet (KBSZ) jelentése már egy évvel a baleset után elismerte, hogy sem a forgalomirányító, sem a járművezető nem hibázott. A KBSZ azt is kimondta, hogy a technika nem volt alkalmas a baleset megakadályozására, ezzel párhuzamosan a szabályok megváltoztatását, valamint technikai intézkedéseket javasolt.

A közlekedési civil szervezet véleménye szerint

a baleset kiváltó oka és így a felelősi kör nem is e két egyszerű munkavállaló tevékenysége körül keresendő,

hanem a vonat és a fékberendezés gyártója, a vonatvezérlő rendszer szoftverének gyártója, a rendszer tervezője, a rendszert így megrendelők, a rendszer működőképességét és biztonságosságát szavatoló, valamint az engedélyező hatóság háza táján.

Külön kiemelik, hogy a BKV épp most fizet súlyos százmilliókat a vonatok vezérlőszoftverének csúszós pályára is megoldást jelentő frissítéséért.

A rapid tárgyalást követően a per februárban folytatódik.

(Borítókép: Metrószerelvények, amelyek összeütköztek a Pillangó utcánál 2016. december 5-én. Fotó: Mihádák Zoltán / MTI)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport