Kivágták és hamarosan állítják is az ország karácsonyfáját

2020.11.23. 15:27

Nagy előkészületek után kivágták Székesfehérváron azt az ezüstfenyőt, amely az idén az ország karácsonyfája lesz. A fát a székesfehérvári hivatásos tűzoltók vágták ki a Surányi utcai ház kertjében, majd daru segítségével a Magyar Honvédség speciális szállítójárművére emelték. A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint holnap délelőtt állítják fel a négy tonna súlyú fenyőt az Országház mellett.

A munkálatokat végignézte Molnár Imre tulajdonos is, aki a távirati iroda érdeklődésére elmondta: családjukban már tavaly felmerült a gondolat, hogy felajánlják a fenyőt, de végül ezt csak idén tették meg. Az interneten keresztül ajánlották fel fájukat, fényképekkel bemutatva az illetékeseknek, akiknek elnyerte a tetszését. A tulajdonos nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy az eddig a házuk előtt álló fenyőből lesz az ország karácsonyfája. Az ezüstfenyőt az ingatlan előző tulajdonosa ültette negyven évvel ezelőtt, és mostanra 15 méter magassá, 70-80 centiméter törzsátmérőjűvé erősödött. A hajdani kis fácska akkor is karácsonyfaként szolgált, és most ismét ezt teszi.

Minden évben több magán- és erdőgazdasági felajánlás érkezik az ország karácsonyfájára, a kiválasztásnál figyelembe veszik, hogy:

  • mennyire szép a fa;
  • mennyire biztonságos a formája;
  • közel van-e a fővároshoz;
  • egyszerű-e kivágni;
  • és biztonságban szállítható-e.

És, hogy milyen volt az elmúlt 100 év karácsonya, már a foteleból rengeteg információhoz juthat, elég ha megnyitja az Index kapcsolódó anyagát.