Celebek a legnagyobb adósok listáján

2020.11.23. 09:31

Kiadta a NAV a harmadik negyedéves adóslistáját. Ezúttal nincs különösen nagy összegű, egymilliárd forintot elérő adóhiánnyal rendelkező adózó a listán, azonban több érdekes név is feltűnik.

Kapcsolódó

A veszélyhelyzet még tart, de a NAV már küldi a végrehajtási felszólításokat

A moratórium eleve rövid időre és nem minden végrehajtásra szól, azokra pedig nem is vonatkozik, akik a korlátozások után kerültek bajba. Ők viszont kérhetnek méltányosságot, amit többnyire pozitívan bírálnak el.

A 180 napon keresztül folyamatosan fennálló, 10 millió forintot meghaladó adótartozással rendelkező magánszemélyek és egyéni vállalkozók listáján 2020. szeptember 30. állapot szerint 2851 név olvasható – írja a napi.hu.

Köztük van:

  • Töröcskei István, az Államadósság Kezelő Központ Zrt. volt vezérigazgatója, az egykori Széchenyi Bank vezetője. A felszámolás alatt álló banknál hűtlen kezelés gyanúja miatt nyomoz a fővárosi ügyészség.
  • Berki Krisztián tévés celeb, aki többedrendű vádlottként belekerült egy fiktív számlás ügybe, amelyben tavaly beismerte a bűnösségét.
  • Bíró Ica, aki egykor modellként, énekesként és fitneszedzőként vált ismertté, és akivel szemben a bedőlt devizahitele miatt több végrehajtás és kilakoltatás is indult.
  • Bróker Marcsi, azaz Dobrai Sándorné, aki 12 milliárd forintos biztosítási csalással gyanúsítanak.
  • Valamint a Frabato néven ismert mágus, Fischl András is.