Vasárnap este óta négy ember vesztette életét lakástűzben

Lakástűz áldozata lett egy idős pár hétfő hajnalban a XV. kerületi Pázmány Péter utcában – közölte a katasztrófavédelem.

A családi ház több helyisége is égett, egy kisfiút az épület tetejéről mentettek ki. A tájékoztatás szerint az idős férfi a helyszínen, házastársa a kórházban hunyt el.

Feltehetően gyújtogatás történt, a hatóságok délben elfogták a feltételezett elkövetőt, M. Andrást – közölte Sári Tamás rendőrhadnagy az MTI-vel. A rendőrség több ember ellen elkövetett emberölés miatt indított eljárást.

A katasztrófavédelem hétfő reggeli közlése szerint a tűzoltókat a hétvégén mintegy ötvenhét lakástűzhöz riasztották.

Vasárnap este fél nyolc körül Pécsen, a Torda utcában egy társasház első emeleti lakása gyulladt ki. A pécsi tűzoltók három autóval néhány percen belül a helyszínre értek, elzárták a közműveket, és hét embert kikísértek a társasházból. A tűz oltása közben egy holttestet találtak. A tűz a társasház többi lakását nem érintette, a közművek visszakapcsolása után a lakók hazatérhettek.

Sárváron hétfőn reggel hét órakor a Dózsa György utcába riasztották a tűzoltókat, mert az ingatlan lakója két napja nem adott életjelet magáról. A szobában a tűzoltók egy elhunyt embert találtak, az ágyon és az ajtón égésnyomok voltak.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport