Budapesten és a Balatonnál is sorra zárnak be a szállodák

2020.11.09. 08:34

A világjárvány okozta biztonsági intézkedések óriási veszteségeket okoztak a kereskedelmi szálláshelyeknek, és még közel sincs vége a gazdasági szempontból is tragikusnak nevezhető évnek, hiszen a novemberi és decemberi előfoglalások alapján semmi jóra nem számíthatnak a piaci szereplők – olvasható a vg.hu oldalán.

A koronavírus-járvány második hulláma miatt a karácsonyi és a szilveszteri időszak sem tervezhető, csak remélni lehet, hogy az utolsó pillanatban még beindulhatnak az ünnepi időszakra szóló foglalások

– mondta a Világgazdaságnak Flesch Tamás, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke.

Az elnök szerint a turizmus lényegében leállt, így a következő hetekre és hónapokra vonatkozó előfoglalások elmaradása miatt ismét több hotel vált át üzemszünetre, és nemcsak Budapesten, hanem a Balatonnál is. Emellett a fővárosban ismét bezár több olyan étterem, amely külföldi vendégek nélkül nem tud megélni, és nem akarja vagy nem tudja tovább finanszírozni az üresen is költséges nyitva tartást.

Eddig legalább a szobaárak mélyrepülését sikerült elkerülni, az árakat nincs értelme csökkenteni

– fejtette ki Flesch Tamás.

Emellett veszélyesnek, beláthatatlan következményűnek nevezte a szakember, hogy megjelentek azok az észszerűtlenül alacsony árajánlatok, amelyekkel az év végi vendéghiány ellen próbálnak tenni a vidéki és a budapesti hotelek. A szövetségi vezető véleménye, hogy csak a reménykedés marad a vendéglátósoknak, hiszen semmilyen kapaszkodójuk nincs a szegmens dolgozóinak, szereplőinek. 

Kapcsolódó

Már csak lézengenek a vendéglőkben

Bíznak abban, hogy az év végi ünnepi szezonban legalább a konyha üzemelhet.