Ötvenkilenc iskolában száll be a fertőtlenítésbe a Magyar Honvédség

2020.10.31. 17:14

Az őszi szünetben nagytakarítást végeznek az iskolákban, 59 helyszínen a Magyar Honvédség is besegít a munkálatokba. A katonák azokban az intézményekben fertőtlenítenek, amelyekben a megelőző intézkedések, a rendkívüli szünet, valamint a tantermen kívüli, digitális munkarend ellenére is többször visszatért a koronavírus – írja az Orbán-kormány honlapja.

Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára elmondta, eddig 36 iskolában több mint 35 ezer négyzetméternyi felületet takarítottak és fertőtlenítettek a katonák, november 1-jég pedig a többi intézmény is sorra kerül. 

A Magyar Honvédség a járvány első hullámában is 2,5 millió négyzetmétert fertőtlenített több mint ezer idősotthonban. A munkában akkor több mint kilencszáz katona vett részt, közöttük háromszáz önkéntes területi tartalékos.