Hétfőtől elkerülő járatok segítik a közlekedést az M3-as felújítása miatt

CER 5117
2020.10.31. 06:43

Már hétfőtől, november 2-ától több olyan közösségi közlekedési járattal lehet utazni Budapesten, amelyet az M3-as metró középső szakaszának felújítása miatt az érintett vonalszakasz elkerülésére indít a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).

A BKK azt közölte az MTI-vel, hogy

az M3-as metró felújításának harmadik, belvárost érintő üteme november 7-én, szombaton kezdődik a Nagyvárad tér és a Lehel tér közötti szakasz teljes lezárásával.

A metró hétköznap és hétvégén is Kőbánya-Kispest felől a Nagyvárad térig, Újpest-központ felől pedig a Lehel térig jár majd.

A kimaradó legtöbb útszakaszon buszsávban közlekedő, csúcsidőben 45 másodpercenként induló pótlóbusszal lehet majd utazni.

A BKK azonban nemcsak metrópótló buszokat indít, de a legtöbb városrész felől bővíti a metró lezárt szakaszát elkerülő, közvetlenül a belvárost vagy az üzemelő metróvonalakat érintő járatok kínálatát is. E járatok döntő többsége már hétfőtől használható.

A 72-es trolibusz mostantól 72M jelzéssel hétköznap is meghosszabbított útvonalon, Zugló és - a Bajcsy-Zsilinszky út-Kiskörút-Baross utca útvonal érintésével - az Orczy tér között jár. A 73-as trolibusz 73M jelzéssel a Bajcsy-Zsilinszky úton át, a Deák Ferenc térig, meghosszabbított útvonalon szállítja az utasokat.

A 79-es trolijárat ezentúl 79M jelzéssel szintén meghosszabbított útvonalon, a Népfürdő utcán át a Dagály utcáig közlekedik.

Továbbra is jár a Boráros tér felé a 223M, a Határ úti metróállomás felé a 194M, az Örs vezér tere felé pedig a 161E jelzésű autóbusz. A 23E gyorsjárat ezentúl nemcsak csúcsidőszakban és hétvégén, hanem hétköznap egész nap közlekedik.

Az Alacskai úti lakótelep és Pestszentimre térségéből a 254M gyorsjárat közvetlenül a Nagykörút vonaláig, a Boráros térig közlekedik.

A 20E autóbusz pedig megáll a Keleti pályaudvar irányában a Munkásotthon utca megállóban is - sorolták a közleményben.

A közlekedési változásokról részletek a www.bkk.hu/m3felujitas címen olvashatók.

(Borítókép: Czerkl Gábor / Index)