PDSZ: Az iskolabezárás az egyetlen lehetőség

DMOHA20201028007
2020.10.28. 15:46

Azonnal be kell zárni az iskolákat ott, ahol jelen van a fertőzés

– közölte az Index megkeresésére válaszul a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ). Hetek óta azt kérik a kormánytól, hogy minden olyan településen, ahol jelen van a koronavírus, az általános iskolák felső tagozatai és a középiskolák álljanak át a digitális tanrendre.

A PDSZ szerint a kormánynak lett volna ideje a távoktatásra felkészíteni az oktatási intézményeket, illetve rajtuk keresztül a családokat, de ez elmaradt, ahogy az ezzel kapcsolatos módszertani továbbképzés is.

Emiatt nagyon különböző minőségű lehet a digitális oktatás az egyes intézményekben, de a járvány jelenlegi fázisában az emberi életek, az egészség megőrzése a legfontosabb. Ebbe pedig beletartozik a pedagógusok, a nevelést és oktatást segítő, illetve egyéb munkakörben dolgozók egészsége is,

akik közül ráadásul nagy számban tartoznak a veszélyeztetett korcsoportba 

– hívja fel a figyelmet Nagy Erzsébet, a PDSZ országos választmányi tagja.

Legalább négy áldozata van már a járványnak

Kedden az Index is megírta, hogy meghalt a negyedik, krónikus beteg pedagógus a koronavírus-járvánnyal összefüggésben. A XIII. kerületi általános iskola elhunyt pedagógusával kapcsolatban Nagy Erzsébet azt nyilatkozta, a családtól úgy tudják, a halál oka nem a koronavírus volt, mert már egy ideje negatív volt a teszteredménye, annyiban azonban összefüggött a halála a fertőzéssel, hogy

AZ ALAPBETEGSÉGÉRE NEM KAPOTT IDŐBEN MEGFELELŐ ELLÁTÁST.

Hogy ez így volt-e, nyilván mi nem tudjuk megítélni, de azzal sokan szembesülünk, hogy az egészségügyi ellátórendszer összeomlóban van

– jegyezte meg az Indexnek.

Ugyanakkor Nagy Erzsébet arra is kitért, hogy az eddigi eseteken túl is jeleztek a PDSZ-nek újabb elhalálozást, ezenkívül a szakszervezet választmányi tagja olyan üzenetet kapott, amely szerint

„az egyik nagyvárosi iskola igazgatója szombat óta lélegeztetőgépen van”.

A félelem és a kiszolgáltatottság érzése egyre nagyobb, mivel gyakorlatilag védelem nélkül kell dolgozni az osztálytermekben, iskolai folyosókon, ahol a tantermekben még mindig nem kötelező a gyermekek esetében a maszkviselés, de a távolságtartás sem biztosítható

– fogalmazott Nagy Erzsébet.

A pedagógusok aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy „egyre nagyobb a titkolózás”, nem ismertek az intézményekben a fertőzöttségi adatok, illetve ilyenek jószerével nincsenek is, mivel elvétve történik csak tesztelés.

Nem érzik biztonságban magukat a pedagógusok

A PDSZ országos választmányi tagja az Indexnek azt is kifejtette, hogy a hőmérők olyan adatokat adnak, amelyek alapján nem szűrhető ki fertőzött személy, nem beszélve arról, hogy a fiatalok esetében sokszor még csak hőemelkedéssel sem jár a fertőzés, de ettől még a gyerekek is lehetnek terjesztők.

Egyedül fertőtlenítőszerből van elegendő, de a fertőtlenítést végző személyek létszáma nem nőtt

– tette hozzá.

A szakszervezet értesülései alapján sok intézményben még maszkot sem kapnak a dolgozók, a diákok közül sokan pedig mosatlan, szakadozott maszkban mennek iskolába.

Mivel a biztonságos távolság nem tartható, eleve nem biztosítottak az egészséges és biztonságos munkavégzés feltételei. Nem történnek tesztelések sem, a kontaktuskutatás is sok esetben késik

– számolt be Nagy Erzsébet.

Arra a kérdése, hogy a PDSZ szerint milyen szigorításokra, óvintézkedésekre lenne szükség az oktatási intézményekben, Nagy Erzsébet úgy fogalmazott, most már csak a zárás maradt lehetőségként,

mivel nem történt meg időben a fertőzöttek elkülönítése, és a járvány döbbenetes mértékben terjed.

Október eleje óta várnak

A szakszervezet adatkéréshez folyamodott a védőfelszerelésekkel és a fertőzöttséggel kapcsolatban, illetve annak érdekében is, hogy minden intézményben legyenek nyilvános létszámadatok a fertőzöttekről, továbbá a fertőzésgyanús, karanténban lévők számáról.

Mivel a PDSZ felmérései szerint a dolgozók 94 százaléka tart a megbetegedéstől, október elején nyolcpontos követelést intéztek a kormány felé. Ebben többek között azt írták, hogy rendszeresen teszteljék az intézményekben dolgozókat, valamint azok a gyermekek, akikkel az egy háztartásban lakók karanténba kerültek, ne látogassák mindaddig az iskolát, amíg a fertőzést továbbadhatják.

A fertőzés közintézményekben történő megjelenésével kapcsolatos adatok, az azokban elrendelt járványügyi intézkedések, teljes vagy részleges intézményi járványügyi korlátozások és egyéb, az intézményekre vonatkozó intézkedések közérdekű adatok. Ezek nyilvánossága kiemelkedő fontosságú ahhoz, hogy a munkavállalók informált döntéseket hozhassanak arról, fennállnak-e az egészséges és biztonságos munkakörnyezethez szükséges feltételek. Az intézményekben végrehajtott járványügyi intézkedések listáját, az intézmények megjelölésével együtt, napi rendszerességgel tegye közzé a kormány a koronavirus.gov.hu oldalon

– követelte a PDSZ.

Az Emmi elégedett a járvány terjedésének visszafogásával

Egy héttel korábban Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára az MTI összefoglalója szerint a köztévében azt mondta:

„a koronavírus-fertőzési láncok megszakítására is alkalmas lehet az október 23-tól november 1-ig tartó őszi szünet az iskolákban.”

Arról is beszélt, hogy az őszi szünetben minden oktatási intézményben fertőtlenítő takarítást kell végezni.

Ötvenkilenc iskolában, ahol a fertőzés a rendkívüli szünet és a tantermen kívüli, digitális munkarend ellenére sem tűnt el, a honvédség segítségével aeroszolos fertőtlenítést is végeznek – tájékoztatott.

Az államtitkár közölte azt is, hogy az iskolákban és óvodákban bevezetett megelőző intézkedések sikeresen fogják vissza a járvány terjedését. A legfrissebb adatokra hivatkozva azt mondta: 3000 óvoda közül csak 64-ben van rendkívüli szünet, ez, illetve a tantermen kívüli digitális munkarend az iskolák mindössze hat százalékát érinti.

(Borítókép: Takarítócég munkatársa fertőtleníti a széket az egyik tanteremben az őszi szünetre időzített nagytakarításon egy fővárosi Általános Iskolában 2020. október 28-án. Fotó: Mohai Balázs / MTI)