Hatalmas a NAV kintlevősége

2020.10.27. 07:40

Tavaly csaknem 540 milliárd forintot képtelen volt behajtani a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – írta a Világgazdaság. Az adóhivatal teljes követelésállománya ugyanakkor a behajthatatlanná nyilvánított állománnyal együtt egy év alatt 6,3 százalékkal, 1828 milliárd forintról 1712 milliárdra mérséklődött. 

A behajthatatlan állomány több mint felét magánszemélyek, ötödét kényszertörlési eljárás alatti cégek, kisebb részét pedig működő vállalkozások és a technikai megszűntek halmozták fel. Egyidejűleg 2019-ben jelentősen csökkent a tartozó adózók száma, mivel számos követelést véglegesen leírtak a kényszertörlési eljárásokban.

Kapcsolódó

Kiemelten vizsgálja a kisadózókat az adóhivatal

A lakosságnak szolgáltató kisvállalkozókat nem érinti, hogy januártól az évi hárommillió forintos bevétel után szigorodnak a kata szabályai.

Az adóhatóság adatai szerint 2019. december 31-én több mint 1,130 millió adózónak volt hátraléka. A NAV hátralékállományának 70 százaléka nem működő vállalkozáshoz kapcsolódott. Ez évtől megváltozott az adóhatóságnál a behajthatatlan követelések nyilvántartása. Az a tartozás minősül behajthatatlannak, amely az adóhivatal teljes körű végrehajtási eljárása ellenére sem térül meg.