Egy nap alatt akár 600 ezer forintra büntethetik azokat, akik megszegik a házi karantént

2020.10.26. 13:54

Az Országgyűlés jelentősen szigorította a járvány miatt elrendelhető karanténfajtákkal kapcsolatos szabályokat, így például 50 ezer forintról 150 ezer forintra növelte a hatósági házi karantén megsértése miatt kiszabható legmagasabb bírság összegét.

A képviselők 117 igen szavazattal, 23 nem ellenében és 19 tartózkodás mellett fogadták el a Miniszterelnökséget vezető miniszter járványügyi változtatási javaslatait.

A módosítások adminisztratív könnyítéseket is tartalmaznak a három karanténfajta elrendelésével kapcsolatban, mivel azokról eddig valamennyi esetben külön eljárásban, egyesével kellett dönteni, ami nehézséget jelentett az ügyek tömegessé válása miatt. Így a külföldről történő belépéskor nem kell külön közigazgatási határozatba foglalni a hatósági házi karantén elrendelését, hanem azt a törvény erejénél fogva automatikusan meg kell kezdeni.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a Magyarországra érkezőknek a határellenőrzést végző rendőrrel kell tudatniuk, hol kívánják teljesíteni karanténkötelezettségüket. Ezt követően pedig - amennyiben rendelkeznek megfelelő eszközzel - egy úgynevezett karanténszoftvert is le kell tölteniük, amelynek segítségével a rendőrség ellenőrizheti a hatósági házi karantén betartását.

Amikor a helyszíni ellenőrzés másként nem hajtható végre,

a karanténra kötelezettek kötelesek beengedni a lakásukba a rendőröket.

A karanténszabályokat megszegőkre 5 ezertől 150 ezer forinting terjedő bírság szabható ki, egy jogsértő egy nap alatt legfeljebb 600 ezer forintra büntethető.

Kapcsolódó

A szigorítás kedden lép hatályba.