Kiszúrt Soroksár önkormányzata az Utcából Lakásba Egyesülettel

DMARC20200905020
2020.10.26. 10:22 Módosítva: 2020.10.26. 16:29
Az önkormányzat a változtatási tilalom elrendelésével 15 millió forintos kárt okozhat, ami akár el is lehetetlenítheti a civilek lakhatást biztosító munkáját.

„Ne hagyjuk tönkremenni az Utcáról Lakásba Egyesület (ULE) munkáját!” – ezzel a segélykérő felhívással fordult (önkénteseinek és támogatóinak közvetítését kérve) a nyilvánossághoz a legkiszolgáltatottabb emberek lakhatásáért dolgozó civil szervezet. 

A lakhatási szegénység csökkentéséért küzdő egyesület 2018-ban indította első mobilházas projektjét, amikor támogatói forrásokból megvásárolták első soroksári telküket, ahová egy könnyűszerkezetes iker-konténerházat építettek fel azzal a céllal, hogy oda utcán élő, de önmagukért felelősséget vállalni tudó és a boldogulásukért tenni képes bérlőket költöztessenek. (A magánszemélyek és cégek felajánlásaiból összeálló finanszírozási konstrukció szerint az építkezés befektetői a befolyó bérleti díjakból kaphatják vissza a pénzüket.)

Az önkormányzat előtt ismert módon, a helyi építési előírásoknak megfelelően elkészült, egyenként 25 négyzetméteres házakban azóta már egy pár és egy egyedülálló bérlő lakik. Amint azt az Indexnek Papadopulosz Dóra, az egyesület kommunikációs munkatársa elmondta, semmiféle lakossági panasz nem érkezett hozzájuk sem a lakókkal, sem a fejlesztéssel kapcsolatban.

Bese bedobja a bombát

Az új szociális modell működőképesnek bizonyult, ezért az ULE 2020 elején egy újabb telket vásárolt Soroksáron. Erre egy háromlakásos sorházat akart felhúzni. A vételáron túl a közművesítésére és a különböző munkadíjakra már több mint 15 millió forintot adott ki, ezért is érte hideg zuhanyként őket, hogy 

a soroksári önkormányzat legutóbbi testületi ülésén változtatási tilalmat rendelt el egy szűk területen, amelyen az Utcáról Lakásba Egyesület saját tulajdonú telke az egyetlen beépítésre váró ingatlan. 

A képviselő-testület már augusztusban is foglalkozott az építkezéssel, Bese Ferenc független polgármester előterjesztése itt említi először a panaszok megjelenését. Nem világos azonban, hogy milyen panaszok érkezhetnek egy üres telek esetében. Az ULE egyébként kérte is, hogy a hivatkozott panaszokat megismerhesse, de az önkormányzat eddig azokat nem adta ki számukra.

A könnyűszerkezetes ház látványterve
A könnyűszerkezetes ház látványterve
Fotó: Utcáról Lakásba Egyesület

Ugyanakkor szeptembertől a Tiszta Soroksárért Társaság aggódó szórólapjai jelentek meg a környéken, követelve a Láng Endre utcai változtatási tilalom elrendelését, úgymond, a nyugalmukat veszélyeztető hajléktalanszálló megépítése ellen. 

Civil lázadás

Az egyesületet az új telek megvásárlása óta nem tekinti egyenrangú félnek az önkormányzat, amit az is jelez, hogy az őket érintő napirendi pontok tárgyalásának egyikére sem hívták meg képviselőjüket, amikor pedig meghívó nélkül is megjelentek a tanácsteremben, nem kaphattak szót. Mostani felhívásukban azt írják:

Mi megígérjük, hogy harcolunk, és nem hagyjuk veszni a munkánkat, a támogatásotokat: a nyilvánosság erejéhez, de ha ez sem segít, akkor bírósághoz is fordulunk, hogy a telkünket elcseréljék, vagy az árát visszaszerezzük, hogy az eredeti céljaink és a támogatási szándékotok szerint újabb családoknak biztosíthassunk otthont. 

Az idő azonban sürget, mivel a projektet már elindították, a könnyűszerkezetes ház vázát adó, már elkészült modulokat át kell venniük, azokat pedig valahol raktározni kellene. A gyártó felé kötbért is kell majd fizetniük. Most fővárosi, vízzel, csatornával, villannyal ellátott, tömegközlekedéssel megközelíthető telket keresnek, és abban bíznak, hogy előbb vagy (kikényszerítés követően) utóbb, de a XXIII. kerület kártalanítja őket.

Némi bizakodásra adhat okot, hogy kedden Bese Ferenc levelet küldött, amelyben egyeztetésre hívja az egyesület képviselőit. Ha minden jól alakul, az ügyben még konstruktív megoldás is születhet.

Borítókép: Bese Ferenc soroksári polgármester a Soroksár-Újtelepi Református Missziói Egyházközség új templomát felszentelő istentiszteleten a XXIII. kerületi Dinnyehegyi úton 2020. szeptember 5-én. MTI/Mónus Márton