Magára hagyták Hadházy Ákost, az ellenzéki pártoknak fontosabb az SZFE, mint az MTVA blokádja

2020.10.20. 15:59
Október 23-án egyik ellenzéki párt sem vesz részt az MTVA blokádjában, inkább SZFE-tüntetésre mennek.

Egyetlen ellenzéki párt sem vesz részt hivatalosan a Szél Bernadett, Hadházy Ákos és Szabó Szabolcs által meghirdetett blokádban, amelyet a politikusok a nemzeti ünnepre, október 23-ra hirdettek az állami tévé székházához – tudta meg az ATV. A három független képviselő a propaganda és a gyűlöletkeltés ellen akar fellépni az akcióval.

Kapcsolódó

260 ezer konzultációs ívet gyűjtöttek Hadházyék

Az ellenzéki képviselő október 23-án blokád alá szeretné venni a tévészékházat.

Korábban Hadházy Ákos 100 ezer embert hívott az MTVA székházához, az ATV Híradó pedig az összes pártot megkereste: részt vesznek-e az akcióban. A DK, az MSZP, a Jobbik, az LMP, a Momentum, és a Párbeszéd is úgy nyilatkozott – legtöbbször a járványhelyzetre hivatkozva –, hogy nem vesznek részt a blokádban, illetve, hogy aznap inkább az SZFE-sek ügyét helyezik előtérbe. A Liberálisok képviselője kedd reggel az ATV Startban jelezte, hogy ők sem vesznek részt az eseményen.

Mint ismert, 2018 decemberében a rabszolgatörvény elleni tüntetések egyik éjszakáján az ellenzéki képviselők bejutottak az MTVA székházába, ahol az ötpontos követelésüket szerették volna beolvasni élő adásban. Ez nem jött össze, másnap reggel Szél Bernadett-tet és Hadházy Ákost is biztonságiak hajították ki az épületből. Ebből per lett, 2020. februárjában pedig megszületett a jogerős ítélet, amely szerint az MTVA-nak nem volt joga a parlamenti képviselők elleni fellépéshez. 

2018 decemberében mindegyik ellenzéki párt részt vett az akcióban.

Kapcsolódó

Hétfőn reggel a színházi szakma nagyjai együtt állnak ki az SZFE mellett

Az ITM Szemere utcai épülete előtt mondanak köszönetet az egyetemi diákságot támogatóknak.