Óvatosabban szórja a pénzt határon túlra az Orbán-kormány

2020.09.26. 17:48

Míg 2018-ban még 128 milliárd forinttal forinttal támogatta a Bethlen Gábor Alap (BGA), illetve a Külgazdasági  és Külügyminisztérium a határon túli magyaroknak szánt külföldi projekteket, idén összesen 104 milliárd jutott ezekre a célokra – derül ki a hvg.hu összeállításából.

A határon túlra irányuló állami támogatások kezeléséért és szétosztásáért elsődlegesen felelős BGA tényleges büdzséje ezúttal csak 70,5 milliárd forintot tesz ki, míg a külügyi tárcánál 34 milliárd forint a keretösszeg. Utóbbi egyértelmű visszaesés 2018-hoz képest, de csak egymilliárddal  marad el az eredetileg tervezett összegtől.

2019-ben a kormány számos alkalommal csoportosított át pénzeket BGA-hoz. 60 milliárd jutott nemzetpolitikai célú támogatásokra (ezek a tényleges határon túli támogatások), 2,4 milliárd az alapkezelő működésére, 216 millió a Magyarság Háza programra, 7,6 milliárd pedig az iskolások határon túli kirándulásait szervező Határtalanul! programra. Ténylegesen 69,9 milliárd forintot fizettek ki.

A kiosztott pénzek célpontjainak földrajzi eloszlása így néz ki:

  • Erdély: 24 193 573 100 forint,
  • Vajdaság: 6 737 270 000 forint,
  • Kárpátalja: 3 410 824 701 forint,
  • Felvidék: 6 733 901 906 forint,
  • Magyarország: 2 901 706 200 forint,
  • Muravidék: 1 414 800 000 forint,
  • Horvátország: 1 086 266 000 forint,
  • Diaszpóra: 1 119 010 000 forint.

A KKM éppen a napokban hozta nyilvánosságra, hogy az előző évben mennyi támogatást fizetett ki határon túlra támogatási szerződések keretében. A 34 milliárd forintból 

  • 16 milliárd az erdélyi Pro Economica Alapítványnak kis összegű, Székelyföld területén meghirdetett pályázati felhívások támogatására,
  • 7,6 milliárd a szerbiai Prosperitati Alapítványnak kis összegű pályázatok lebonyolítására,
  • 4,5 milliárd az erdélyi Pro Economica Alapítványnak nagy értékű Székelyföld területén meghirdetett mezőgazdasági beruházások támogatását célzó pályázati felhívások finanszírozására,
  • 1,6 milliárd az erdélyi Pro Economica Alapítványnak kis összegű, Kolozs-Beszterce megye területén meghirdetett pályázati felhívások támogatására

jutott. A költségvetés egyébként – jegyzi meg a hvg.hu – tele van hasonló célú kiadásokkal, amelyek jelentős részben fedésben vannak a BGA különféle programjaival, szóval nem kevés esetben duplikátumokról van szó.