Profitmegállapodás a lélegeztetőgép-bizniszben

2020.09.24. 08:40 Módosítva: 2020.09.24. 09:03

Az Orbán-kormány 300 milliárd forintot költött 16 ezer lélegeztetőgépre, a Válasz Online pedig nemrég derített fényt arra, hogy az egyik szerződött partner a Fourcardinal Tanácsadó Kft., amely április 20-án írt alá egy szerződést, miszerint több mint 17 milliárd forintért ad el ezer lélegeztetőgépet a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak.

Ehhez az üzlethez köze van Szabó László sógorának, Szeverényi Márknak is, de az egykori miniszterhelyettes és washingtoni nagykövet – aki jelenleg a Mediaworks elnök-vezérigazgatója – felesége is fontos posztot kapott.

Arra is rávilágítanak, hogy Szabó László a szerződés aláírásakor már a Mediaworks élén volt, felesége pedig még nem volt nagykövet. Szabó László sógora, Szeverényi Márk viszont épp ekkor juttatta be az SRF Zrt.-t a 17 milliárdos külügyi pénzt beszippantó Fourcardinal ernyője alá. 

Mindez azért érdekes, mert ugyanekkor megszerezte a Fourcardinal tízszázalékos részét a szintén aznap alapított SRF Silk Road Fund Holding Zrt. Az új társasági szerződésben kikötötték a felek, hogy bizonyos kereskedelmi ügyletek után – ilyen például a lélegeztetőgép-üzlet – 7/8 részben az SRF-é lesz a profit.

Egyelőre nem sikerült kinyomozni, hogy pontosan kik állnak az SRF Zrt. mögött, azonban a Válasz Online a Fourcardinal–SRF-cégközösséget vizsgálva mindig Rahói Zsuzsanna miniszterelnöki főtanácsadó vagy Szabó László volt külügyminiszter-helyettes köreibe, családtagjaiba, illetve volt beosztottjaiba botlott.