Kecskeméti imázsfilm: a városiaknak ciki, a polgármester a létezését is letagadná

2020.09.23. 15:45
Egy pörgős, fiatalosnak szánt produkcióban szerették volna Kecskemét turisztikai varázserejét bemutatni, de inkább csak elrettentő példa lett belőle.

Az imázsfilm turisztikai szempontból cseppet sem vonzó, viszont annál szórakoztatóbb. Kivéve ha az ember kecskeméti, mert akkor többnyire kikéri magának, hogy a városát olcsó zsibvásárként könyveljék el.

A produkció deklarált célja az volt, hogy bemutassa „a hazai érdeklődőknek Kecskemét hangulatát, sokszínűségét, életképeit, valamint felhívni a figyelmet arra, hogy városunk megfizethető szolgáltatásokkal várja vendégeit” – olvasható az önkormányzat közleményében. Ebből született az imázsfilmben az a felütés, hogy:

Gyere Kecskemétre! Hogy miért? Mert színes és megfizethető!

Aki még ezután kételkedne Kecskemét sármjában, azt a következő szlogen győzheti meg:

Gasztro, pihi, Kecskemét!

Ezzel pedig ki is merült az imázsfilm mondanivalója, amely angolul a Discover Kecskemét! címet kapta.

A marketing szakembereknél bevett szokás a hármas tagolás, hogy minél közérthetőbb legyen a megfogalmazott üzenet, de a kisfilm esetében ez csak tetézte a kecskemétiek dühét, mert szerintük a készítőknek fogalmuk sincs a város értékeiről. Egy helyi portál, a kecsup.hu összegyűjtötte az imázsfilmmel kapcsolatos legérdekesebb véleményeket, amelyek közül az alábbi hozzászólás a legbeszédesebb:

EHHEZ A KÉPI VILÁGHOZ, AZ ÜZENETHEZ ÉS A ZENEI ALÁFESTÉSHEZ SZERINTEM HARMONIKUSABBAN ILLESZKEDNE A »TÖSSENEK KÖCSKEMÉTRE GYÖNNI«.

A helyiek körében amúgy a filmben látható „Locsi, pocsi, pancsi” felirat vágta ki leginkább a biztosítékot. 

Miután a kecskemétiek ízekre szedték az imázsfilmet (például azzal, hogy még egy általános iskolai médiaszakkör is nagyobb hozzáértéssel és szeretettel készítette volna el, és egyszerűen méltatlan Kodály Zoltán szülővárosához), a helyi önkormányzat is lépett, és eltüntette a videót a hivatalos YouTube-csatornájáról. Sőt Szemereyné Pataki Klaudia polgármester a létezését is letagadta a városi képviselő-testület előtt. Azzal védekezett, hogy produkció nem imázsfilm, hanem csupán a helyi turisztikai ágazatot és annak szereplőit népszerűsítő kisfilm, egy turisztikai célcsoportnak készített „last minute” videó. 

A polgármester vádja szerint az ellenzék kiáltotta ki imázsfilmnek a produkciót, de ennek az állításnak ellentmond, hogy az önkormányzati sajtó írt először beharangozót róla. A Kecskeméti Televízió beszámolójában még az is elhangzik, hogy a reklámfilmmel napi 100 ezer embert akarnak elérni.

Nehéz megmondani, hogy az augusztus 14. óta elérhető videó mennyire pörgette fel a helyi turizmust. Arra a kérdésre, hogy mennyibe került a kampány, Takács Valentina, a kecskeméti önkormányzat kommunikációs vezetője az Indexnek azt válaszolta: 

A kisfilm társadalmi összefogással készült, az önkormányzatnak a kampány sem került pénzébe.

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy a társadalmi összefogással készült kampány mennyire váltotta be a hozzáfűzött reményeket, amire azt a választ érkezett:

Kapunk majd egy tájékoztatót az adatokról, a kampány tegnap ért véget.