Emberkereskedelemmel vádolják a kiszolgáltatott lányokat futtató párt

2020.09.22. 12:53

Intézetből szökött lányokat bírt rá prostitúcióra egy nő és élettársa az ügyészség szerint, ezért vádat emeltek ellenük – tájékoztatta az MTI-t a Somogy Megyei Főügyészség.

A harmincnyolc éves nő és negyvenhárom éves párja először 2018-ban egy a nő fiával párkapcsolatot létesítő, hányattatott sorsú, a családba tizenhét évesen fogadott lányt vett rá, hogy prostitúcióval járuljon hozzá az egyébként elhanyagolt, félkomfortos házban élő család kiadásaihoz.

A kiszolgáltatott sértettet naponta kivitték a 61-es főút Inke és Vése közötti szakaszára, hogy az út mellett felkínálja magát az autósoknak. Emellett a szintén prostituáltként dolgozó harmincnyolc éves nő telefonon is szervezett találkozókat, jellemzően külföldi férfiakkal. A lány az együttlétekért alkalmanként kapott 10 ezer és 25 ezer forint közötti összeget átadta a vádlottaknak.

A férfi és a nő 2019 nyarától, majd 2019 decemberétől még két, ugyancsak nehéz sorsú, intézetből szökött kiskorú lányt fogadott be az otthonába, és kiszolgáltatott helyzetükkel visszaélve szintén prostitúcióra vette rá őket.

Az ügyészség ezért több, tizennyolcadik életévét be nem töltött, felügyelete alatt álló személy sérelmére elkövetett emberkereskedelem bűntette miatt emelt vádat a nővel és élettársával szemben. Tíz-tíz év fegyházbüntetést indítványoztak a bíróságnak, amennyiben a vádlottak az előkészítő ülésen tettüket beismerik és a tárgyalásról lemondanak.

Az ügyészség szerint a vádlottak cselekménye azért emberkereskedelem, mert a létfenntartásukat biztosító családi háttérrel nem rendelkező, velük függőségi viszonyban lévő kiskorúakat vettek rá prostitúcióra, függetlenül attól, hogy a lányok önként vállalták. A kiskorúaknak ugyanis nem volt választási lehetőségük, kiszolgáltatottságuk miatt érvényes beleegyezést nem adhatnak.