Ártatlannak vallja magát a nevelt lányáról készült felvételekkel meggyanúsított volt alpolgármester

2020.09.21. 08:22

Megszólalt a tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsított volt fideszes politikus, Fohsz Tivadar. A XVII. kerület volt alpolgármesterét nevelt lánya azután jelentette fel, hogy állítólag 2018 májusában olyan felvételeket talált nevelőapja laptopján, amelyek 2012-ben, rejtett kamerákkal készültek az otthonukban. Fohsz Tivadarnál házkutatást tartottak, a lány szobájában pedig valóban kamerákat találtak. A szemérem elleni erőszak gyanúja 2018-ban elévült, de a rendőrség jelenleg is tiltott pornográf felvétel birtoklásával gyanúsítja.

Az alpolgármester most a Blikknek adott interjút, amelyben azt mondja:

nincs mit megbánnia.

Az interjút azért vállalta Fohsz Tivadar, mert mint mondta, most már kénytelen a nyilvánosság elé tárni az álláspontját. Elmondása szerint nevelt lánya három különböző esetet említett meg a vallomásában, amikor nevelt apja molesztálta őt. Fohsz Tivadar szerint azonban egyik alkalom sem olyan volt, amikor ketten lettek volna: vagy hármasban voltak a lány édesanyjával, vagy adott esetben a férfi lányával volt együtt a lány.

A feljelentést megelőzően a feleségem anyagi követelésekkel lépett fel velem szemben. Ami a furcsaság ebben, hogy a tízéves elévülés után kettő nappal tette a feljelentést a nevelt lányom

– mondja a politikus.

Arra a megjegyzésre, hogy ez neki jó, mert így nem vonható felelősségre, azt mondta:

Azért nem jó, mert amíg ez az eljárás le nem zárul, és én egyfajta személyiségi jogi perrel nem támadok vissza, egészen addig rajtam marad. Válófélben lévő feleségem pontosan tudja ezt, hiszen remek ügyvéd. Ez egy örök bélyeg, amely alól szívesen tisztáztam volna magam.

A cikkben arról is szót ejtenek, hogy miért találtak kamerákat a házban. Az egykori alpolgármester azt mondta, hogy 2008-ban vásárolta a sorházi lakást, amelynek a kertje akkor még teljesen szabad, nyílt terület volt. Javasolták neki, hogy szerezzen be kamerákat, és ő így is tett, erről pedig tudott a családja is. Hogy a nevelt lányáról ruhátlanul készültek felvételek, arról ő is csak a rendőrségen szerzett tudomást.

A biztonsági kamerák legutolsó felvételeit mindig felülírta néhány nap után a legfrissebb felvétel. Addig ezt házon belül bárki megnézhette, mert volt a rendszernek külső elérhetősége. [...] A hatóságnál volt, ahol meg tudtuk nézni az általa benyújtott felvételeket. És tényleg láttunk róla olyan felvételeket, ahol ő ruhátlanul van a lakásban vagy a házon kívül. [...] A nyomozó hatóság mutatta meg a felvételeket

– fogalmazott Fohsz Tivadar, aki 2016 óta nem beszél a nevelt lányával. Arra a kérdésre, hogy hibázott-e, azt válaszolta:

Hibátlan ember nincs, mindannyian hibázunk az életünk folyamán. Egész biztos, ha az ember azzal a tudással bírna, amivel évekkel később rendelkezik, a korábbi időszakban máshogy csinálna dolgokat. Én azt gondolom, hogy nem többet, mint bármelyik átlagember. De az állítólagos cselekményekkel kapcsolatban nincs mit megbánnom, mert azokat nem követtem el.

Azután, hogy a botrányról hírt adott a sajtó, a Fidesz is reagált, mint írták: a párt elítéli a gyermekekkel szemben vagy az ő felhasználásukkal elkövetett bűncselekmények minden formáját, ezért is vizsgálják felül az összes vonatkozó jogi szabályozást. Mint közleményükből kiderült, a volt alpolgármester ügyének kivizsgálása a hatóságok feladata, amennyiben az ítélet után szükséges, megteszik majd a megfelelő lépéseket.

Fohsz Tivadar egyébként tagja még a Fidesznek, de minden egyéb pozíciójáról lemondott.

Az ártatlanság vélelme mindenkit megillet, erről biztosítottak a kollégáim is. Azt gondolom, hogy nem követtem el semmit, és ez bizonyosságot is fog nyerni

– hangsúlyozta Fohsz Tivadar