A járvány második hulláma merőben más lesz

2020.08.11. 10:26

Könnyen lehet, hogy a járvány második hullámának elején vagyunk – mondta a Népszavának Nepusz Tamás bioinformatikus. Vége a viszonylagos nyugalomnak, a járványügyi adatok alapján a koronavírus újra terjedésnek indult Magyarországon. Ha a tendencia folytatódik, akkor heteken belül kialakulhat olyan állapot, mint márciusban volt, amikor a kormány kihirdette az országos veszélyhelyzetet – tette hozzá.

„Most már kezdhetünk aggódni” – közölte a bioinformatikus.  Véleményével nincs egyedül. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora hétfőn a Facebookon úgy fogalmazott: „Elérkeztünk az új típusú koronavírus második hullámának küszöbére.”

Nepusz Tamás arra hívta fel a figyelmet, hogy a vírus nem egy-egy gócpontban – kórházban vagy idősotthonban –, hanem egyszerre több megyében jelentkezik. A bioinformatikus a hivatalos adatok alapján végez számításokat, ezek alapján azonban nem lehet felelősséggel beszélni arról, mennyire nehéz hónapok előtt állunk. Ehhez jó lenne tudni például azt is, hogy az új fertőzések pontosan hol, milyen közösségekben vagy intézményekben történnek. Nepusz Tamás méltányolhatónak tartja, hogy az ilyen típusú adatokat nem hozzák nyilvánosságra, az viszont elvárható lenne, hogy napi rendszerességgel közzétegyék, melyik megyében hány aktív fertőzött található.

A járvány terjedését nagyban befolyásolhatja, hogy a kormány milyen korlátozó intézkedésekről dönt. Szerinte valószínű, hogy az ország nem fog még egyszer bezárkózni. Lényeges kérdés ugyanakkor, hogy a szokásos menetrend szerint indul-e a tanév.

A második hullám merőben más lesz, mint az előző volt – hangsúlyozta Nepusz Tamás. Amikor a koronavírus elérte az Európát, az influenzajárvány már lecsengőben volt. Az őszi hónapokban azonban jó eséllyel ismét jelentkezni fog, és megjósolhatatlan, hogy a koronavírus, az influenza, valamint más, náthaszerű tüneteket produkáló fertőzések milyen hatással lesznek egymásra. Annyi bizonyosan kijelenthető, hogy a nehezen megkülönböztethető megbetegedések miatt különösképpen nagy teher hárul majd az egészségügyre.