Kemenesi Gábor: Új fertőzési láncolatok indultak el

2020.08.10. 08:40

Vasárnap 43 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki a vírust, ennyi új esetre utoljára 81 napja, május 21-én volt példa, írja a Népszava. Az esetszámok havi átlaga most 21,3, ami több mint márciusban, a veszélyhelyzet elrendelésekor (18,1) volt.

A lap az új adatok fényében megkérdezte Kemenesi  Gábor virológust, aki azt mondta,

aggasztónak találom az esetszám növekedést, ráadásul baj az is, hogy nem egy-egy gócpontról beszélünk. Az új esetek nem egyetlen eseményhez köthetők, hanem az ország különféle helyein találtak rá az új pozitív esetekre. Ez azt jelenti, hogy új fertőzési láncolatok indultak el. Ennek meg az a következménye, hogy még több új fertőzés lesz.

Kemenesi Gábor nem tudta megmondani, hogy mi lehet az oka az esethalmozódásnak. Szerinte most arra sem hivatkozhatunk, mint az első hullám kezdetén, amikor a vendégmunkások tömegesen jöttek haza Magyarországra, mert most nem volt olyan esemény, ami ezt erősítené. Szerinte most az a legfontosabb, hogy ne lankadjon az emberek ébersége, tartsák be a megelőzéshez szükséges szabályokat, így a megfelelő fizikai távolságot, hordják a maszkot és mossanak kezet!

Az egymástól független esetek kapcsán a lap megjegyzi, hogy csütörtökön hatósági házi karanténba került 15 siófoki és környékbeli háziorvos is, akik egy Balaton-parti hotelben szakmai továbbképzésen vettek részt. Szintén Siófokon látogatási tilalmat rendeltek el a kórházban, miután egy beteg és egy ápoló koronavírusos lett. Vasárnap egy újfehértói magánrendezvény összes résztvevője házi karanténba került, miután kiderült, hogy a rendezvényen jelen volt egy igazoltan koronavírus-fertőzött beteg. 

A hazai koronavírus-fertőzés adatait ezen a grafikonon böngészheti: