Iskolaháború a Normafa úton

5K8A1195
2020.08.07. 13:58
Egy nemzetközi magániskola építésének terve zavarta meg a csendes svábhegyi út békéjét. A környékbeliek háborogtak, a beruházó rendületlenül építkezett, az önkormányzat végül bekeményített és változtatási tilalmat rendelt el. Az építtető azonban még mindig nem adta fel.

A Normafa út keskeny, csendes, kis forgalmú utca a Svábhegyen, és mint ahogy a nevéből is következtetni lehet, a Fogaskerekű Svábhegy állomásától a Normafáig húzódik mintegy 400 méter magasan Budapest felett. A 28-as házszám alatti ingatlan kerítésén belesünk: egy fás-bokros park közepén egy nagyobb, háromemeletes épület áll, amin látszik, hogy nemrég hagyták félbe a felújítását. Az új nyílászárók már beszerelve, de festés-vakolás még sehol, különböző vödrök-szerszámok szanaszét a ház mellett. Itt lenne az új Normafa úti magániskola, aminek terve felborította a környék békéjét.

A Normafa út 28-nak komoly története van. A II. világháború előtt Krausz Simon (1876-1938), a híres, nemzetközi szinten is elismert tőzsdei és bankszakember nyolcszobás villája állt itt, amit 1958-ban alakítottak át az ország első nyugdíjas-üdülőjévé. A Népszava korabeli, némi munkásöntudattal vegyített tudósításából tökéletes képet kapunk az avató hangulatáról:

Kerek asztalok, karcsú székék, fotelok, egyforma, virágos-tarka huzattal. Az asztalokon hófehér csipketeritők. Vékony, hosszú poharak, amelyekbe kristályosán ömlik az ital. Idős emberek, vasas nyugdíjasok ülnek együtt, ők az első vendégek. Arcukon mosoly, a harcos évek szántotta ráncok szinte kisimulnak most. Tekintetük megilletődötten körbejár.

De nemcsak idősek lakták az épületet, az alagsorban működött a Vasas síszakosztály. Holló Miklós, az egykori sikeres versenyző, majd sífutó- és biatlonedző, sportvezető így emlékezett vissza a Vasas Hírek 2013-as számában a régi időkre: Óriási élet zajlott ott, nem csoda, hogy megtetszett az a világ.

Az épületet a hetvenes években újabb épülettel bővítették, 120 személyes nyugdíjas üdülőt húztak fel a Vasas Szakszervezetnek.

A rendszerváltás után az üdülő szép lassan megszűnt, majd 32 szobás szálloda működött a helyén 250 fős étteremmel, de körülbelül 10 éve az is bezárt. Ezt követően a telken álló épületek csak romosodtak, amikor 2019-ben egy szerb üzletember, Drazen Latinovic meglátta bennük a lehetőséget, megvette és magániskolává kezdte alakítani őket.

Az üzletember nevével fémjelzett Budapest British International Academy már működtet Budapesten nemzetközi, családias légkörű, úgynevezett butikiskolát. A vállalkozó nagy rössel kezdett neki az átalakításnak, amihez a kezdeti álláspontja szerint nem volt szüksége semmilyen engedélyre, hiszen új épület nem épült.

Csakhogy.

A környékbeli lakók megneszelték a tervet, és erős tiltakozásba kezdtek, elsősorban természetesen a nyugalmukat féltve az iskola megnyitásával megnövekvő forgalomtól. Helyszíni szemlénk idején kb. 10 percenként ment el egy-egy autó az úton, amelynek a közlekedési rendjét is eleve úgy alakították ki, hogy ne lehessen az átmenő forgalomnak használni. 

A helyiek szerint a Normafa út egyértelműen alkalmatlan az iskola által generált többletforgalomra, mivel nagy részén nincs járda, vagy ahol van, arra felhajtanak az egymást kerülgető autók, mivel két autó nem fér el egymás mellett. Mindez a gyalogosokra, kerékpárosokra, kirándulókra  egyértelműen balesetveszélyt jelent. Egy általuk megrendelt közlekedési szakvélemény kalkulációja szerint az iskola mintegy 434 százalékos forgalomnövekedést okozna, a tervezett parkolóhelyek száma nem elégséges, kétszer-háromszor több parkolóhely kéne. 

A lakók szerint az építkezés figyelmen kívül hagyja az érvényes jogszabályokat, mert a Normafa út a KRESZ szerint lakó-pihenő övezet besorolású. Mint ilyen, itt az utak forgalomszabályozásáról szóló 1984-es KM-rendelet értelmében nagy forgalmú, illetve nagy áruszállítási vonzattal járó üzem, létesítmény, közintézmény nem lehet - azaz iskola szerintük nem létesülhet. Ráadásul úgy tudják, hogy az átalakításhoz településképi engedély szükséges, amivel a beruházó nem rendelkezik.

Megkerestük a XII. kerületi önkormányzatot az engedély ügyében, és hogy megtudjuk, hogy állnak a beruházáshoz. Mint kiderült, az önkormányzat egyetért a lakókkal abban, hogy a Normafa úti lakó-pihenő övezetbe nem való iskola. Közlekedési szakemberek a meglévő forgalmi renddel nem tartják összeegyeztethetőnek a csúcsidőben nagy forgalmat vonzó intézmény működését, írták. 

A keskeny Normafa úton mintegy 80 telek található, egy telken többnyire 2-4 lakóegységgel, ami több száz érintett lakost jelent. Az intézmény működése az ő mindennapjaikat befolyásolja, a naponta megjelenő több száz autó ellehetetlenítené a közlekedést a környéken, ezzel együtt a környezeti terhelés is nagymértékben növekedne, tették hozzá.

Az önkormányzat teljes mértékben osztotta a lakók aggályait, ezért a településképi bejelentési eljárás keretében megtiltotta a beruházó számára a rendeltetés megváltoztatását (az iskolává alakítást), valamint az építési tevékenységet. Ennek ellenére a tulajdonos településképi bejelentés és engedély nélkül is megkezdte a kivitelezést. Több felszólítás, tiltás, fellebbezés és elutasítás után az önkormányzat végül változtatási tilalmat rendelt el a területre, teljesen meghiúsítva az építkezést.

Az önkormányzatnak nemcsak a megnövekvő forgalommal volt problémája, hanem azzal is, hogy álláspontja szerint a tervezett iskolatermek belmagassága és  légtérfogata nem felel meg az előírtaknak, valamint azt is megállapította, hogy tudomása és engedélye nélkül vágtak ki fákat, pedig a telek megtartandó fás növényállománnyal és fával rendelkezik.

A beruházó azonban a legtöbb megállapítást vitatja, bár most már bánja, hogy az önkormányzati egyeztetést átugrották a beruházás elején. 

"Egy támogatandó cél a kezdeti hibák miatt kapott negatív értékítéletet. Bízom benne, hogy ha a tényleges beruházói szándékot megismerik az ott lakók, és megkapják a közlekedési problémákra vonatkozó megnyugtató válaszokat, akkor minden érintett megelégedésére meg tudja megnyitni a kapuit az iskola. Természetesen kizárólag az önkormányzat partnersége és támogatása mellett képzelhető el, hogy a jelenlegi üres épületet a gyerekek birtokba vehessék" - nyilatkozta Török István a beruházó-építtető-telektulajdonos nevében. Török a kezdeti hibás lépéseket követően vette át a projektmenedzseri feladatokat.  

Török hozzátette: érthető, hogy a lakosok a létrejövő iskolára zúdították a haragjukat, de tudomásul kellene venni, hogy egy tízezer négyzetméteres telekről és egy 1700 négyzetméteres, háromszintes épületről van szó, aminek a 2018-as kerületi építési szabályzat szerint szálloda, iskola a rendeltetése. Megérti azt is, hogy a lakók szeretnék, ha az ingatlan kihasználatlan maradna, azonban ez szerinte nem reális elvárás. Úgy véli, hogy olyan funkciót kell kapnia az épületnek, ami a környezetét is a legkisebb mértékben terheli, ami szerinte - főleg, ha a szálloda és iskola funkció közül kell választani - leginkább az iskola lehetne.

Az építtető elismerte, hogy voltak folyamatban hibák, előbb kezdtek neki a beruházásnak, minthogy az önkormányzatnál elrendezték volna a szükséges engedélyeket, azonban az nem valós, hogy az épület alkalmatlan volna iskolának, állítják, hozzátéve, hogy a belmagasság pár centi különbségét jog szerint is ellensúlyozza a gyerekszámra vetített négyzetméter és köbméter. A zöldterületi mutatónak is meg fog felelni az iskola, a parkolóból pedig valamivel többet terveztek, mint az előírás, érvelnek.

A beruházó álláspontja szerint a lakók által megrendelte közlekedési szakértői anyagban kardinális hibák vannak, azokat az önkormányzat kontrollálatlanul emelte be a bizonyítékok közé. (Például kétszer akkora iskolai létszámmal számoltak, mint a most valós 195 fő. Az alkalmazottak létszáma 100 fő helyett csak legfeljebb az egyharmada lesz.)

Az építtető tehát nem tett le a tervéről, az önkormányzat és a lakók is kitartanak egyelőre. Az iskola nyáron sokáig kint hagyta a hirdetést, számos érdeklődő család fordult meg a helyszínen. Az már biztosnak látszik, hogy az iskola nem nyit meg a tervezett augusztusi időpontban, de hogy később sikerül-e valamilyen megállapodást összehozni, azt nem lehet megjósolni.

(Borítókép: Normafa úti tervezett iskola. Fotó: Németh Sz. Péter / Index)