Ismét börtönbe került a Kósa Lajost is átverő csengeri örökösnő

2020.08.05. 17:00 Módosítva: 2020.08.05. 17:07

A Mátészalkai Járásbíróság elrendelte a letartóztatását a "csengei örökösnőként" ismertté vált P. Máriának, írja a 24.hu. A portál szerint a nőt hétfőn vették őrizetbe a  Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai, és a bíróság egyelőre 30 napra rendelte el az elzárását.

Azt egyelőre nem tudni, milyen ügy miatt tartóztatták le ismét P. Máriát. A nőt  tavaly nyáron engedték ki a börtönbőlés nyomkövető viselése mellett bűnügyi felügyeletbe került csengeri otthonába. 

P. Mária, vagy korábbi asszonynevén Sz. Gáborné  2018-ban a választási kampány idején került a figyelem középpontjába, amikor a Magyar Nemzet megírta, hogy a fideszes Kósa Lajos évekkel korábban elhitte neki, hogy 1300 milliárd forintnyi vagyont örökölt, és közreműködött volna a vagyon sorsának rendezésében, amiért cserébe a nő mintegy 800 millió forintnyi eurót eurót adott volna a politikus édesanyjának.

Kósa többször is találkozott Sz. Gábornéval, aki befektetési tanácsot kért tőle, majd a találkozást rögzítő közjegyzői dokumentumot is használva másoktól további kölcsönöket kért. Összesen 368 millió forintot csalhatott ki a mesés örökség ígéretével.

A nő még a 2018-as választás előtt külföldre utazott, majd Svájcban elfogták és kiadták Magyarországnak. A vagyonát zárolták. Azóta a férje és az egyik fia is meghalt. A nő korábban M. Máriaként szerepelt a bűnügyi hírekben, de miután  idén újraházasodott, és felvette új férje nevét, most már P. Mária néven él.    

Kósa Lajos utóbb csalónak nevezte Sz. Gábornét, de sosem adott világos magyarázatot arra, hogy pontosan mi volt a szerepe a zavaros ügyben, és miként ülhetett fel egy ennyire átlátszó hazugságnak. Kósa azt mondta,  szélhámosság történt:

Soha egy fillérhez nem nyúltam hozzá, soha semmilyen bankszámla feletti rendelkezést nem adott át a hölgy, azt a bank nem fogadta el, soha egy fillért nem fogadtam el, úgyhogy a lelkiismeretem tiszta.

A botrányos ügy részleteit ebben a cikkben  foglaltuk össze.