Túl kevés a szakápoló a Pesti úti idősotthonban, állapította meg a kormányhivatali ellenőrzés

2020.08.03. 16:27

A lakók nem megfelelő gondozása is nagyban hozzájárulhatott a Pesti úti idősotthonban kialakult tömeges halálesetekhez és koronavírus-fertőzéshez - állapította meg Budapest Főváros Kormányhivatala az intézményben tartott rendkívüli ellenőrzésen.

A fővárosi kormányhivatal az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében felidézte: a Pesti úti idősotthonban eddig 55 idős ember halt meg, 313 gondozott és 26 dolgozó fertőződött meg.

Kiemelték: "az idős gondozottak védelme és megfelelő egészségügyi ellátása érdekében a folyamatos orvosi felügyelet mellett fontos a megfelelő létszámban és képzettséggel biztosított szakápolás is".

Az ellenőrzésen megállapították, hogy a törvényben előírt és a gondozottak megfelelő ellátásához szükséges ápolói-gondozói létszám "súlyosan hiányos", az elvárt 109 helyett csak 60 ápoló-gondozó dolgozik a félezres létszámú intézményben.

A kormányhivatal ezért határozatban kötelezte a fenntartó Fővárosi Önkormányzatot, hogy 90 napon belül gondoskodjon az ellátottak életét, testi épségét, egészségét súlyosan veszélyeztető ápolói-gondozói létszámhiány megszüntetéséről, valamint a megfelelő ellátás hiánya miatt - ellenkező döntésig - új ellátott nem vehető fel az intézménybe - írták.

Emellett kötelezték az intézmény vezetőjét, hogy a törvényeknek megfelelően gondoskodjon a dolgozók nyilvántartásáról és az ápolási folyamatokat teljes körűen dokumentálja.

Az ellenőrzéseken szerzett tapasztalatokat és a hiányosságokat a fenntartó Fővárosi Önkormányzattal is megosztották. Az erről szóló hivatalos feljegyzést az országos tisztifőorvoshoz is eljuttatták. Megállapításaikat a Karácsony Gergely vezette Fővárosi Önkormányzatnak is lehetősége volt hivatalosan véleményezni - ismertette a fővárosi kormányhivatal.

A Pesti úti idősotthonban kialakult fertőzésgócról régóta politikai vita folyik. A kormánypártok szerint Karácsony Gergely mint a fenntartó főváros főpolgármestere a felelős. Ő azt mondta, az állami hiányosságok (például, hogy a kórházakból teszt nélkül küldtek vissza idős lakókat az otthonba) játszottak főszerepet a fertőzésekben. Az ügyben több hatósági vizsgálat, egy konkrét haláleset miatt pedig nyomozás is indult, igaz, az ATV híradója azt közölte, hogy ez megszűnhet.

Az idősotthonok egyébként világszerte, és Magyarországon is sok helyütt gócok. Minderről itt írtunk részletesen, aki pedig az összes Pesti úti idősotthon-témájú cikkünket végigolvasná, itt válogathat.