Vitapartnerét életveszélyesen összeverte egy pécsi férfi

2020.07.15. 18:29 Módosítva: 2020.07.15. 21:08

Bejelentés érkezett a pécsi rendőrségre 2020. július 13-án 23 óra 6 perckor, hogy Pécsett, a Fischer Béla utcában az egyik ház udvarán fekszik egy férfi, és vérzik a feje. A kiérkező rendőrök megállapították, hogy a sérült személy egy 30 éves majsi férfi volt, és értesítették a mentőket. A sérültet kórházba szállították, ahol életveszélyes koponyasérülést állapítottak meg.

A sértett a rendőröknek elmondta, hogy azért sérült meg, mert egyik ismerőse bántalmazta. A rendőrök beazonosították, majd július 14-én lakásán elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható 22 éves pécsi férfit, és előállították a rendőr-főkapitányságra. Gyanúsítotti kihallgatásán beismerte tettét, és a nyomozóknak azt is elmondta, hogy a sértett megjelent a lakásán, ahol szóváltásba keveredtek, majd többször megütötte vitapartnerét.

A gyanúsított ellen – őrizetbe vétele mellett – életveszélyt okozó testi sértés elkövetése miatt nyomoz a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság, és kezdeményezték a férfi letartóztatását.

(police.hu)