Egy 21 éves részeg kocsolai fiatal tündöklése és nyomorúsága

2020.07.13. 16:11

Éjfél után kicsivel, hétfő hajnalban bejelentés érkezett a rendőrséghez, hogy egy autó kerítésnek csapódott Kocsolán. A rendőrök a helyszínen találkoztak is a 21 éves helyi fiatalallal, aki az autót vezette, róla a következők derültek ki:

  • részeg
  • nincs jogosítványa
  • nem használta a biztonsági övet
  • megsérült a balesetben
  • az autó egy ismerőséé
  • amit annak engedélye nélkül vitt el éjszaka

A 21 éves férfit előállították, elszámoltatták és gyanúsítottként hallgatták ki jármű önkényes elvétele bűntett megalapozott gyanúja miatt. Büntetőeljárást indítottak ellene járművezetés ittas állapotban vétség elkövetése miatt is, írja a rendőrség. Hozzáteszik, felelnie kell azért is, mert jogosítvány nélkül vezette az autót (ami a rendőrség fotója alapján egy piros Suzuki), továbbá nem használta a biztonsági övét és még balesetet is okozott.

A fiatal azt mondta a rendőröknek:

nagyon sokat ivott, sétált hazafelé, amikor úgy döntött, hogy autóval megy tovább, ezért elvitte ismerőse utcán parkoló kocsiját engedély nélkül. Ittassága miatt nem tudott bevenni egy kanyart, és egy kerítésnek csapódott.

Az eset körülményeinek további vizsgálatát a Dombóvári Rendőrkapitányságon folytatják.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport