Emberi koponyát találtak a szentkirályszabadjai erdőben

2020.07.10. 11:20

Egy hivatásos vadász munka közben, az erdőt járva emberi koponyára bukkant a Szentkirályszabadja melletti erdőben június közepén. A vadászt, Mádl Tamást csütörtökön hívta be a rendőrség részletes tanúmeghallgatásra. Mádl az Indexnek is elmesélte: etetés közben, egy erdei etetőhely mellett lett figyelmes a bozót szélén a tárgyra, amit először pöfeteg gombának nézett. "Még gondolkodtam is, hogy ehhez egy picikét korán van"- mondta. Csak akkor jött rá, mivel van dolga, amikor kissé elmozdította. Rögtön értesítette a rendőrséget, és az erdőhöz érkező rendőröket oda is kísérte a pontos helyhez.

A vadász szerint a koponya nem sokkal azelőtt kerülhetett ide, hogy ő rátalált, mert korábban járt többször erre ő is, a kollégái is, de akkor még nem látták. Arra gyanakszik, hogy valamilyen állat, róka vagy vaddisznó vihette oda. A koponya letisztult volt, vagyis valószínűleg több éve meghalhatott már, akié volt.

A vadász nem Szentkirályszabadjára valósi, de mivel ott dolgozik, hallott Ember Zoltánról, a szentkirályszabadjai rémként emlegetett sorozatgyilkosról, aki a faluban öt embert gyilkolt meg 1991 és 2004 között. "Végigfutott az agyamon" - mondta. A rendőrségen is szóba került említésszinten Ember neve, ugyanakkor az idegenkezűséget, úgy tudjuk, szinte rögtön ki tudták zárni. Ember Zoltán, akit életfogytiglanra ítéltek, 2015-ben öngyilkos lett a Csillag börtönben. 2004-es elfogása után beismerte az összes gyilkosságot, amivel meggyanúsították, és nem merült fel a gyanú, hogy lehettek még további, ismeretlen áldozatai.

A rendőrség most keresi, kihez tartozhatott a koponya. Az ügyben megkerestük a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságot. Ezt a választ kaptuk:  “Tájékoztatjuk, hogy 2020. június közepén Szentkirályszabadja külterületén emberi koponyadarabot találtak. A bejelentést követően a Veszprémi Rendőrkapitányság általános közigazgatási rendtartás keretében vizsgálja a haláleset körülményeit, bűncselekmény gyanúja nem merült fel.”