Milliókkal tartozott egy barátjának, ezért úgy döntött, megöli

2020.07.10. 12:50

Vádemelést javasol a rendőrség három férfi ellen, akiket azzal gyanúsítanak, hogy tavaly májusban megöltek egy 48 éves újpesti vállalkozót, akinek pénzzel tartoztak - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztályvezetője, Gál Sándor.

Az ügyről még a nyomozás kezdetén az Index is beszámolt. A rendőrségre 2019 május elején tett bejelentést a vállalkozó élettársa, aki közölte, a férfi egy nappal korábban elment otthonról, és azóta semmit sem tud róla, a mobiltelefonja is ki van kapcsolva. A rendőrség eleinte eltűntként kezelte a vállalkozót, azonban amikor kiderült, hogy az eltűnésnek köze lehet egy rendezetlen tartozáshoz, emberölés miatt is nyomozást indítottak.

A barátja milliókkal tartozott neki

A rendőrség kihallgatta a vállalkozó barátját, E. Krisztiánt, aki többször ellentmondásosan nyilatkozott arról, hogy aznap, amikor autójával felvette a vállalkozót annak otthonánál, pontosan hova mentek és mit csináltak. Ő maga tagadta, hogy tartozott volna barátjának, ám a rendőrség szerint 5-10 millió forint körüli összeget kapott kölcsön a vállalkozótól.

Az ellentmondások miatt a 43 éves E. Krisztián kapcsolatrendszerét is megvizsgálták, így került a nyomozók látókörébe a 29 éves H. Richárd szentendrei lakos, aki a vállalkozóhoz és barátjához hasonlóan autószereléssel foglalkozott, valamint a 31 éves, főiskolát végzett, de akkor munkanélküli S. Bence.

A nyomozók kiderítették, hogy E. Krisztián nem akarta megadni a vállalkozónak a tartozását, ezért két társával elhatározták, hogy megölik. A gyilkosságra hetekkel korábban elkezdtek felkészülni, egymás közt üzeneteket is váltottak, amelyekben "virágnyelven" arról diskuráltak, hogyan fogják "elültetni a palántát". Az előkészületek során egy barkácsáruházban drótot vettek, hogy abból fojtózsinórt készítsenek, valamint két ásót, és Szentendre külterületén egy erdőben kiástak egy gödröt.

A kocsiban ölték meg

A vállalkozót egy üzleti megbeszélés ürügyével elcsalták otthonról, H. Richárd pedig a fojtózsinórral már a kocsiban végzett vele. A holttestet a gödörben eltemették. Áldozatuk pénzét, valamint ékszereit elvették, utóbbit egy belvárosi zálogházban értékesítették.

Annak érdekében, hogy leplezzék a gyilkosságot, megkérték H. Richárdnak az Egyesült Királyságban élő unokatestvérét, hogy írjon sms-t az áldozat élettársának. Ez meg is történt, az üzenetet úgy fogalmazták meg, mintha a vállalkozó jelentkezett volna az élettársánál azzal, hogy minden rendben van vele és ha bármire szüksége lenne, forduljon a vállalkozó barátjához, E. Krisztiánhoz.

Az egyik gyilkos apja is lebukott, de ő vadkender miatt

A nyomozók a három férfihez köthető ingatlanokat is feltérképezték, így fülelték le H. Richárd apját, aki a szentendrei családi házában több száz tő vadkendert termesztett. Bár az apa állítása szerint csak saját fogyasztásra termesztette a kábítószert, a rendőrök az ott talált mennyiségű vadkender miatt kábítószer-kereskedelemmel gyanúsították meg.

A gyilkossági ügyben áttörést az eredményezett, hogy S. Bence beismerő vallomást tett. Részletesen beszámolt arról, hogyan történt a bűncselekmény és meg is mutatta a nyomozóknak azt az összedőlt fészert, amely alá elásták áldozatukat. Azt is elismerte, hogy ő is részt vett a vállalkozó elhantolásában. Ezt követően a másik két férfi is beismerte a bűncselekmény elkövetését.

Az ügyben a három férfit előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettével gyanúsítják és az ügy iratait átadták az illetékes ügyészségnek. 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport