Kerékpárszállítás a vonaton: sorsjátékkal egybekötött kalandtúra

BJASZ20141226001
2020.07.09. 05:03
Hiába van érvényes menetjegye és kerékpárjegye is az utasnak a MÁV vonatára, a peronon mégis kiderülhet, hogy le kell szállni. Ez történt olvasónkkal is a Tisza-tónál, mi pedig megkérdeztük a MÁV-ot, hogy lehetséges ez, és hogy lehet elkerülni.

Olvasónk egy hétvégi bringatúra után negyedmagával és négy darab biciklivel jött haza a Tisza-tó mellől, Poroszlóról Budapestre. Mint írta, hogy biztosan legyen helyük a vonaton, a MÁV oldalán vettek 4 jegyet előre (kerékpárjeggyel együtt), füzesabonyi átszállással. Az első etap Poroszló-Füzesabony volt, ahol gond nélkül el tudták szállítani a bicikliket, de aztán jött a meglepetés:

Egyszer csak a MÁV egyik munkatársa végigüvöltötte a peronon, hogy a vonatra előre 6 és hátra 6 darab bicikli fog felférni, több nem, úgyhogy aki nem száll fel gyorsan, az majd a következő vonattal fog menni, még akkor is, ha Homolya Róbert MÁV-vezér fia. 

A vonat beállt, minden biciklis feltolta a biciklit a vonatra (összesen kb. 20 biciklit). Ezután jött a kalauz, és közölte, hogy amíg több, mint 6 kerékpár van a vonaton, nem mennek sehova. Szó szót követett, 15 percig ment a szócsata, majd a kalauz feladta és elindultak. (Olvasónk szerint sokat rontott a kalauz helyzetén, hogy amíg velük veszekedett, addig más ajtókon is szálltak fel biciklivel, így csak egyre többen lettek.)

Olvasónk és csapata végül hazavonatozott, de előre figyelmezteti azokat, akik népszerű helyekre a kerékpárjukkal akarnak utazni. Véleménye szerint jelenleg a kerékpárszállítás a MÁV vonatain inkább egy sorsjátékkal egybekötött kalandtúra, mint egy kényelmes utazási forma, mert előfordulhat, hogy csak a peronon fog kiderülni, ki jut aznap haza. 

A történetből több kérdés is következik. A MÁV előszeretettel reklámozza, hogy mindenki vigye a kerékpárt vonattal, de a gyakorlatban szabályosan minimális számú biciklit tudnak szállítani a Tisza-tóra. Másfelől eladnak úgy jegyeket, hogy azt lehet nem lehet használni, erről tudnak is, viszont senki nem tudja hogyan lehet például átfoglalni a következő vonatra a jegyet, ha esetleg leszállítanak, vagy fizet-e bármilyen kártérítést a MÁV, ha valakinek egy ilyen eset miatt kell szállást kivennie valahol az állomás közelében, vagy kiesik egy napot munkából. 

Megkerestük a MÁV-ot, és kérdéseinkkel először a konkrét esetre koncentráltunk: hogy fordulhat elő, hogy valaki megveszi a jegyét kerékpárral a vonatra, ráadásul egy kerékpáros turisztikai központ közelében, majd közlik vele, hogy a kerékpárjának nincs hely, tehát vagy otthagyja, vagy marad ő is?

A kerékpárjegy nem meghatározott vonatra szól

A MÁV válasza szerint az utas által említett, 523-as számú, Sátoraljaújhelyről a Keletibe tartó sebesvonaton korlátozott számú kerékpár-férőhely van, ezeket előre nem is lehet lefoglalni. De kerékpárjegyet lehet venni rá, bízva abban, hogy lesz hely. A menetrendben az 523-as számú vonat fejrovatában ugyanis nincs kerékpár szimbólum, ami azt jelenti, hogy a vonat első és utolsó másodosztályú kocsijában, a felszálló előtérben legfeljebb 2-2 darab kerékpár fér el hivatalosan.

Ezért a kerékpárjegyek úgynevezett érvénytartama nem kötődik az adott vonathoz, hanem például a Tisza-tavi kerékpáros túrajegy esetén egy napon keresztül bármikor fel lehet használni. Ez nem túl tökéletes megoldás, mert nem lehet ráparancsolni a biciklire, hogy maradjon, és jöjjön utánunk a következő vonattal, de egyébként is, kinek van kedve leszállni a vonatról, és várni a következőre, ahol esetleg megint csak nincs elég kerékpáros hely.

Kiskapuk

Visszatérve a hivatalos 2-2 kerékpárhelyre, az sincs teljesen kőbe vésve, igény esetén – az utasforgalom figyelembe vételével, a többi utas biztonságára ügyelve –, a következőképpen bővíthető:

  • a kerékpárszállító kocsiban a rendszeresített kampók, támok kapacitásán felül, az utas felelősségére további 4-6 db kerékpár bevihető, ha az a többi kerékpár épségét nem veszélyezteti,
  • a Flirt, Talent, Desiro motorvonatok piktogrammal nem jelölt előtereibe az utas felelősségére további 1-1 db kerékpár bevihető, ha az utas gondoskodik arról, hogy az előtérben a szabad közlekedést folyamatosan biztosítja,
  • a kétszárnyú ajtóval felszerelt 2. osztályú személykocsik kétszárnyú ajtó mögötti előtereibe az utas felelősségére további 2-2 db kerékpár betehető,
  • ha a vonat első vagy utolsó kocsija 1. osztályú és az utas 1. osztályú menetjeggyel rendelkezik vagy hajlandó megfizetni a kocsiosztály-különbözetet (ebben az esetben pótdíjat nem kell felszámítani), az 1. osztályú kocsi előterében 2 db kerékpár elhelyezhető.

Egy fokkal biztosabb lehet a hazatérés, ha valaki hét nappal az utazás előtt, előre bejelenti a MÁV-nál a csoportos kerékpárszállítást (ehhez minimum hat kerékpár kell).

A költségigényeket megvizsgálják

A jövőben a kerékpárszállítási kapacitásokat növeli a többcélú belső térrel rendelkező, 8-8 kerékpár szállítására alkalmas új IC+ kocsik gyártása. Várhatóan ősztől már a Budapest-Keleti–Miskolc–Nyíregyháza–Debrecen–Budapest-Nyugati viszonylatú kör IC-ken is lesz kerékpárszállítás, méghozzá kerékpárhelyjeggyel, így tehermentesítve például a miskolci vonali sebesvonatokat. Ezenkívül a MÁV-START a jövő évi menetrend tervezése folyamán megvizsgálja a Tisza-tóhoz közvetlen vonatok indításának lehetőségét a növekvő kerékpáros turizmus kiszolgálása érdekében.

Arra a kérdésre, hogyha valakinek többletköltsége lesz azért, mert nem tudja hazaszállítani a kerékpárját azzal a vonattal, amire a jegye szól, kaphat-e kártérítést, a MÁV-START azt válaszolta: a konkrét ügyben nem érkezett bejelentés ügyfélszolgálatra. Általánosságban azt javasolják az utasoknak, hogyha a kellemetlenségek miatt bizonyított plusz költségük keletkezett, akkor a költségét igazoló dokumentummal és az eredeti menetjegyeikkel küldjék meg ügyfélszolgálatnak, ahol egyedileg elbírálják.

Borítókép: MTI Fotós: Jászai Csaba