Merkely Béla szerint akár már nyáron is lehet újabb járvány

2020.07.02. 13:15

Külföldről behurcolt koronavírussal bármikor, akár már nyáron is lehet újabb járványt okozni Magyarországon, mondta Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora, a klinikai járványelemző munkacsoport vezetője csütörtökön a Kossuth rádió műsorában.

Merkely arról beszélt:

a járvány második hullámának legvalószínűbb időpontja a november, de addig is „ki kell húzni az időt”.

Úgy fogalmazott: Magyarország „egyelőre őrzi az integritását”, de „nem lehetünk eléggé óvatosak”, hiszen az ország nincs lezárva, és „ha körbenézünk, riasztó látvány tárul elénk”.

Míg ugyanis a járvány elején Dél- és Nyugat-Európa felől jött a vírus Magyarországra, most körbevette az országot a vírusfertőzés. Szerbiában régóta emelkedik a betegek száma, Romániában annyi az új beteg naponta, mint a járvány csúcsán, Ukrajnában emelkedik a járványgörbe, és Ausztriából is magasabb esetszámokat jelentenek.

Érdekesség, hogy a professzor május elején még azt mondta:

Szinte kizártnak tartom azt, hogy a nyáron lényegi járvány legyen.

Merkely most azonban kitért arra: Magyarország sikeres védekezésének lényeges eleme volt az időben bevezetett számos korlátozás, az iskolák, éttermek bezárása, a vásárlási idősávok kijelölése. Ezek következtében azonban az ország lelassult, a gazdaság visszaesett, a munkahelyek veszélybe kerültek, tehát „nem lehet ezt a technikát többször bevetni, mert az mindannyiunknak sokba fog kerülni”. Most, hogy Magyarországon jó a helyzet,

a vírus behurcolását kell megakadályozni.

A májusban végzett országos, reprezentatív kutatás eredményeiről Merkely azt mondta, „igen tekintélyes a tünetmenetes vagy kevés tünettel járó esetek száma, tehát szűrni kell, mégpedig a magas rizikójúakat, így például az ukrán, a román, a szerb határ környékén lakókat”, és a külföldről érkező magyarokat és külföldieket. Hozzátette: nyitott lenne arra, hogy aki szeretné, azt szűrjék, „mert ő tudja, miért kéri” a tesztelést.

Emellett továbbra is fontos az „udvarias távolságtartás”, a maszk viselése és a rendszeres kézmosás.

Merkely ismét beszélt arról is: a november azért a legvalószínűbb időpontja a második hullámnak, mert akkor újra iskolába járnak a gyerekek, dolgozni a szülők, lehűl a levegő, ami szintén kedvez a vírus terjedésének, és sokat vannak az emberek zárt térben. A szakemberek szerint a második hullám enyhébb lefolyású lesz, hiszen már ismerik a vírust, annak gyenge pontjait, a terjedés lassításának és a betegek kezelésének hatékony módszereit.

Emellett a nagy vakcinagyártók is készülnek erre az időpontra, az egyik legnagyobb gyártó 100 milliós nagyságrendben kezdte meg a még tesztelés alatt lévő vakcina gyártását, tette hozzá a rektor az MTI szemléje szerint.