Karácsony Gergely: Időben szoktam odaérni a disznóvágásra, de nem az én műfajom

2020.06.05. 14:39

Karácsony Gergely interjút adott az RTL Klubnak, aminek az előzeteséből végre megtudhattuk, hogyan is áll a disznóölés kérdéséhez, miután nemrég Orbán Viktor így jellemezte őt a Kossuth Rádióban

"Vagy – hogy a vidékiek is értsék, hogy miről beszélek, tehát – ha disznóvágás van, ez a típus a vacsorára jön, de ezt senki sem bánja, mert legalább nincs láb alatt, amíg a többiek dolgoznak."

Most megtudhattuk végre, hogy Karácsony falusi gyerekként nagyon sok disznóvágáson volt már, és időben szokott odaérni, de ez nem az ő műfaja.

 Azt is elárulta, hogy rengeteg szekrényt is összeszerelt már, bár a családjukban a felesége műszaki zseni, ezért mellette nehezen érvényesül a szerelésben. Ez a kérdés arra utalt vissza, amikor Karácsony 2018-ban az MSZP-Párbeszéd és a Válasszunk! 2018 csoport fórumán azzal kapcsolatban, hogy le tudná-e vágni drótvágóval a kerítést vagy sem, azt mondta: "Nem vagyok egy műszaki ember. Amikor egyetemista koromban hazamentem és édesanyám mondta, hogy leszakad a konyhaszekrényen a polc és szereld vissza, akkor azt mondtam neki, hogy anyám, én értelmiségi vagyok". 

Karácsony Gergely az interjú hosszabb változatában, amit 18 órakor adnak le arról is beszél majd, hogy csődbe megy-e a főváros, ha jelenlegi formájában fogadja el a Parlament a jövő évi költségvetést, és hogy hibázott-e a Pesti Úti Idős Otthon ügyében.