Hallgat a töki önkormányzat a hamvakról, amik állítólag a hivatal páncélszekrényéből kerültek elő

2020.06.04. 16:11 Módosítva: 2020.06.05. 10:41

Tök község önkormányzata egy meg nem erősített Facebook-bejegyzés szerint szerdán egy olyan férfit temetett el a település református temetőjében, akinek a hamvait az önkormányzat páncélszekrényében találták meg.

A furcsa sztori egy hivatalosnak tűnő, temetési meghívóval indult a Facebookon, a bejegyzés, amelyből túl sok részlet az izgalmasnak ígérkező történetről nem derült ki, így szól: 

A keddi bejegyzést a 444.hu szúrta ki, ők írták meg azt is, hogy erezetileg egy kommentelő rá is kérdezett arra, hogy hogy kerültek a hamvak a páncélszekrénybe. Erre az azóta elérhetetlen kérdésre a "Tök Község Önkormányzata" elnevezésű Facebook-felhasználó egy azóta szintén elérhetetlen válaszban azt írta:

Nem kerestük a "miértet, a mikort, a hogyant"! Részünkről megtettük, amit a jóérzésünk diktált!

Fontos jelezünk ugyanakkor, hogy egyelőre több a kérdés, mint a válasz, még azt sem lehet biztosan tudni, hogy ki kezeli a "Töki Község Önkormányzat" elnevezésű Facebook profilt. A hvg.hu megkereste a töki polgármesteri hivatalt, de a lap kérdéseire az önkormányzat munkatársa még azt sem volt hajlandó megerősíteni vagy megcáfolni, hogy valóban ők posztolnak-e a "Töki Község Önkormányzat" nevében.

Az ügy kapcsán mi is elküldtük a kérdéseinket a töki polgármesternek, sőt írtunk a rendőrségnek is, ha megérkezik a válaszuk, cikkünket frissítjük.

Frissítés június 5-én 10:40-kor: Cikkünk megjelenése után a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság arról tájékoztatta az Indexet, hogy bár bejelentés nem érkezett hozzájuk a töki hamvak ügyében, a rendőrségnek tudomása van az esetről. A Budaörsi Rendőrkapitányság pedig közigazgatósági hatósági eljárás keretében vizsgálja a körülményeket.