Több száz milliós támogatást kapott Kóka János cége a kormánytól

2020.06.04. 19:11 Módosítva: 2020.06.04. 20:24

Kóka János cége 287 millió forintot kapott a kormánytól a koronavírus hatásainak leküzdésére – szúrta ki a 444.hu.

A Külügyminisztérium csütörtökön három magyar cégnek adott át támogatást a koronavírus hatásainak ellensúlyozására. Erről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy fényképet is megosztott a saját hivatalos Facebook-oldalán:

A támogatott cégek között van a Doktor24 Medicina Zrt. is, aminek Kóka János, volt SZDSZ-es miniszter, orvos végzettségű üzletember az igazgatósági elnöke. A cég 287 millió forintot kapott a magyar államtól egy 574,5 milliós beruházás megvalósításához.

Szijjártó posztja szerint a most támogatott három cég „összesen 1,7 milliárd forintnyi beruházást” vállalt, ezzel pedig „418 munkahelyet védenek meg”.