Megszólalt a nő, akinek a testén csikket nyomott el korábbi élettársa, miután megkötözte és kizárta

2020.06.04. 20:04 Módosítva: 2020.06.04. 21:20

Miután márciusban szabadlábra helyezték a „kegyetlen remeteként” elhíresült férfit, aki egy földbe vájt kunyhóban tartotta fogva és többször is bántalmazta egyetemista barátnőjét, egyből durva üzeneteket írt a bántalmazott nőnek, a nő anyjának és nagymamájának is – derült ki az RTL Klub Fókusz című műsorának csütörtöki adásából.

A Fókusz riportja szerint Viktória, aki 13 éves korában egyedül jött Magyarországra Szerbiából egy jobb élet reményében, és a református gimnázium után a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen tanult, majd az egyetemet félbehagyva katonának állt, részletesen mesélt arról, hogyan építette le a bántalmazó férfi az összes családi és baráti kapcsolatát. 

Viktória azt mondta, ma már képes felismerni, hogy csúszott egyre mélyebbre a bántalmazó kapcsolatban, ami eleinte nagy szerelemnek tűnt.

A nőt a kapcsolat elején vonzotta a természetközeli élet, ezért néhány hónappal azután, hogy megismerte a férfit, hozzá költözött Kaposvár külterületére, a férfi által épített, félig földbe vájt, komfort nélküli helyiségbe. 

Fotó: Somogy Megyei Főügyészség / Somogy Megyei Főügyészség
Fotó: Somogy Megyei Főügyészség / Somogy Megyei Főügyészség

Több veszekedés után, mikor a nő már senkihez sem fordulhatott segítségért, és se a telefonját, se az iratait nem találta, a riport szerint „bizarr játszma” vette kezdetét közte és a férfi között:

Volt párja feltétel nélküli engedelmességet várt tőle.

Egy veszekedés után a férfi megígértette a nővel, hogy ezentúl mindenben az utasítását követi. Viktória azt mondja, ekkor már az életét is féltette. Egy idő után pedig ennie és innia sem volt szabad.

Aludtunk, és egyszer csak hirtelen rám ült és azt mondta, hogy én vagyok az ördög, és ő figyeli magát és rájött arra, hogy ő Isten. És nagyon régóta vár arra, hogy velem végezzen, és hogy napok óta tervezi, hogy hogyan fog megölni, és közben végig ütött, míg végül elvesztettem az emlékezetemet, utána történt a cigicsikk elnyomása. A következő emlékképem a bántalmazás után az volt, hogy húz kifele, a szalmaágyról, húz lefele, és éreztem, hogy fáj mindenem

– mesélte a riportban a nő. A magára hagyott nő ezután még egy napig bolyongott, és várta, hogy párja megbánja, amit tett és megkeresi őt, mire végre eljutott odáig, hogy segítséget tudott kérni. 

A riportban a bántalmazott nő ügyvédje, dr. Molnárfi István is megszólalt, aki szerint akár emberölési kísérletként is vizsgálhatták volna. Az ügyvéd mondta el azt is, hogy amikor Viktória a történtek miatt bekerült a pszichiátriára, a volt élettársa oda is utána ment.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport